Eddig még csak KTM-et láttam naplót írni... Szerintem teljesen bekattant attól ami pár napja kezdődött és ki tudja mikor ér véget... Talán soha...
Hiányzik a családom... Nagyon...
Az egész szeptember 4-én kezdődött, mikor már indulni készültünk hazafelé. Egy maroknyi idióta, akikről azt hittem, hogy be vannak lőve, egymást harapdálták. A probléma az volt, hogy ezek nem holmi hülye kábult, drogos játszadozások voltak, hanem tényleg tépték egymás húsát és megették!!! Nagyon beteges volt. Egy párocska sétált be pont eléjük, amazok meg észrevették őket, és hörögve-morogva rájuk rontottak, majd rávetették magukat a két szerencsétlenre. Sikoltozás, üvöltözés, majd hangos csámcsogások. Ez feltette az i-re a pontot... Fejvesztve menekültünk, amíg csak bírtuk.
Ott ért minket a másik meglepetés. Belecsöppentünk egy még nagyobb káoszba. Az emberek eszüket vesztve rohangáltak, riasztók visítottak, teljesen bolondok háza volt! Bemenekültünk egy romos bérházba, ahol megpróbáltunk bejutni valamelyik lakásba, de egyikbe sem engedtek be. Végül a 23-as lakásba sikerült bejutnunk, innen ugyanis nem küldtek el minket a picsába. Természetesen a nyugodtnak tűnő lakás közelről sem volt olyan nyugodt. Valami fasz dübörgött az egyik szoba ajtaján, mint egy idegbeteg, mi meg - pontosabban Cobráék - kiengedtük őt, az meg kikergetett minket a lakásból. Mikor már ő is kint volt a lakásból, csak akkor vettem észre, hogy milyen visszataszítóan néz ki. Hullafehér bőre volt... Brrr, még most is kiráz a hideg tőle. Szerencsénkre a parasztja csak csoszogott, így nem jelentett volna kihívást elszaladni előle, de muszáj volt valahogy ártalmatlanítani. Gyors összebeszélés után KTM-et jelöltük ki a fincsi csalinak, ami végül bevált - a tag felé irányt váltott és a látszólag védtelen prédára hajtott, de aztán rábaszott, mert Cob és Buci hátulról feldöntötték... Az azt követő eseményektől pedig felfordult a gyomrom... Nem is tudom, hogyan írhatnám le. Egyszerűen kicsinálták azt az embert... Kés a fejbe, és ennyi... Iszonyat. Nem tudom, hogy Cob és Buci hogy fogja ezt feldolgozni... Nem hiszem, hogy beszélnének erről... Estére elbarikádoztunk minden ablakot és ajtót, nehogy az éjjel ránktörjenek.
Az ezutáni napon semmi különleges nem történt, viszont a 6-án felgyorsultak az események. A körülöttünk lévő lakásokból sikolyok, ordibálások hallatszottak, mi pedig totál be voltunk rezelve. Ja és ezt még megfejelte a sors azzal, hogy a kajánk fogytán volt, és a telefonom is majdnem lemerült a sok hívogatástól... Jajj, Édes Istenem! Add, hogy a szüleimnek és a barátnőmnek semmi baja ne legyen! Kurvára be vagyok rezelve... Azt hiszem már csak ez éltet... Cob mondta, hogy a házzal szemben van egy bolt, oda el kéne jutni. Miután elültek a zajok, elindultunk. A hátsó bejáratot 10 percig felváltva próbáltuk kinyitni, közben igyekeztünk észrevétlenek maradni. Kurvára idegtépő volt minden egyes másodperce, de sikerült. Mindenki gyorsan pakolta a konzerveket - aztán hirtelen fura zajokat hallottunk... - KTM kinézett az ajtón, majd Cob és Buci kirohant. Én meg ott álltam, mint egy sóbálvány... Hideg veríték futott le az arcomon, a lélegzésem is szinte elakadt, lábaimból elszállt az erő. Sosem blokkoltam még így le. Borzasztóan éreztem magamat... Megint iszonyatosan lassan teltek a percek. Suzy hangot is adott nemtetszésének és nekiállt nyöszörögni. Hirtelen KTM megszólalt: Jönnek! - ettől sikerült magamhoz térnem - Viszont azon a kis résen, amin keresztül kémlelte a külvilágot, aligha tudtak volna bejönni, ezért odafutottam mellé és feltéptem az ajtót. Ekkor láttam meg Buciékat, akik fejvesztve rohannak egy szakadt ruhás faszi elől, akinek csupa vér borította az arcát, és a haja is csimbókos volt a rászáradt vértől. Újabb döbbenet. A lábaim megint kővé dermedtek... A két rambo beviharzott, KTM-mel egyszerre bevágtuk az ajtót... BUMM!!! ... Valakinek nem nyílt ki a fékezőernyője!
Tanácstalanságomban ránéztem KTM-re, akinek a szemében eltökéltség tükröződött, majd bólintott. Szavak nélkül is megértettem. Felrántottam az ajtót, KTM pedig azonnal döfött, majd visszatántorodott... Hirtelen valami megcsillant a fényben, majd hangos pukkanás hallatszott. Fejemmel követtem a csillanást, de már csak azt láttam, hogy annak a pöcsnek a szeméből állt ki egy kés és KTM elnyesi a nyakát. Vér spriccelt ki az ütőérből, én pedig félrerántottam szerencsétlent, aki ezt azzal hálálta meg, hogy lehányta a cipőmet... Aztán jófiú módjára én is csatlakoztam a többiekhez, bár én a kukába ürítettem gyomrom tartalmát. Buci nevetve ecsetelte, hogy 1 a 20-hoz volt esélye annak, hogy a csókát találja el, és nem KTM-et. Fasza, hogy még rá is ért esélyt latolgatni! Arra jutottunk, hogy jobb lesz a bolt tetején tölteni az éjszakát. A barikád felépítése után Bucival körbejártuk még az épületet, majd csatlakoztunk a többiekhez. Azon az éjszakán elég rosszul aludtam, mert a hangokat nem zárta ki semmilyen fal. Meg amúgy is szeretek fal mellett aludni.
Szeptember 7, azaz a 4. nap, ahogy a többiek is mondták. Reggel összeült a kupaktanács, ahol megtárgyaltuk hova tovább. Haza természetesen egyikünk sem tudott menni, az kész öngyilkosság lett volna, lévén kurvára messze lakik mindenki. Na jó, Cobot kivéve, de ezt most inkább hagyjuk. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy jobb lenne egy bombabiztos helyet találni, ahol mostmár végleg meghúzhatnánk magunkat. Aztán végül valami nagyobb épületben egyeztünk meg, ahol esetlegesen több túlélő is meghúzhatná magát. Már épp készültünk indulni, mikor lövések dördültek. Mindenki hasra vágta magát, majd körülbelül abban a pillanatban el is hallgattak a lövések. Cob felvetette a kérdést: "Le kéne menni, megnézni, ki volt az, nem?". Naná! Majd jól szétlövik a mi seggünket is! Végül persze lementünk. KTM útközben felkapott egy vascsövet, hogy nála is legyen valami fegyver. A kertek alatt haladtunk, így maradva észrevétlenül. Végül kiértünk az utcára, ott pedig láttunk egy megzúzott rendőr járgányt, melybe belerohant egy másik kocsi, aminek a szélvédőjét valaki kidekorálta a saját agyával. Nem volt egy szép látvány. A rendőr viszont még ki tudott kászálódni a kocsiból mielőtt meghalt volna, mert a hátsó ajtónak vetett háttal ült. Öröm az ürömben, hogy a kezében egy fasza kis PA-63-as pisztolyt szorongatott. Végre van stukkerem! Lassan lefejtettem az ujjait az új társról, közben Buci mondott valamit, amire még most sem emlékszem. Épp sikerült kiszabadítanom a stukit, mikor megmozdult a halottnak hitt fakabát. A tárban megmaradt töltényeket mind beleeresztettem, csak úgy vaktában. Kurvára be voltam fosva. Szerencsére ezután már nem mocorgott. A tár viszont kiürült, és még póttárat sem találtunk a kocsijában. Milyen rendőr ez baszki?! Na mindegy. Csak találok megfelelő töltényeket. Jobbnak láttuk visszamenni a boltba, mert így nem jutunk sokmindenre. A nap további részét ott töltöttük. Míg a többiek jártak-keltek, én a PA-63-massal voltam elfoglalva, tisztogattam, próbálgattam, párszor elkattingattam és elégedetten konstatáltam, hogy jó barátok leszünk.
Az ötödik nap... Ma már igazán tovább kellett állnunk. A reggel sem kezdődött valami jól, Buci ébresztett fel, és kétségbeesett ábrázattal hajtogatta: "Mennünk kell, Csabiii ébredj már el kell húzzuk innen a csíkot!!!" Villámgyorsan felpattantam, majd láttam, hogy rajtam kívül mindenki menetkész. Gyorsan felkaptam a táskámat, és már készen is voltam! Cob kinyitotta az ajtót, majd sietve magunk mögött hagytuk a boltot. Útközben megkérdeztem Suzyt, mi ez a nagy sietség, mire azt válaszolta: "Nézz ki az utcára!". Nyugtalanul az utca felé pillantott. Odafordítottam a fejemet, majd a házak között láttam, hogy az utcát iszonyatosan sok csoszogó, zöld bőrű, morgó, élőhalottak lepték el. De hogyan?! Egy éjszaka alatt? És hogy a rákba fogunk innen kijutni? Még most is alig bírom felfogni a történteket... Szerencsére a sietségünkkel nem csaptunk nagy zajt, ám ahogy oda értünk az utolsó házhoz, amely után csak a nyílt utca következett, megtorpantunk. Itt csak néhány agyhalott bolyongott céltalanul. Fedezékbe húzódtunk és kitaláltuk mi legyen. A terv az volt hogy nem igazán volt tervünk,csak az, hogy KTM fog elől futni és lecsapkodja az esetlegesen elénk kerülő zombócokat, aztán ha már kellőképp elfáradt, esetleg lát egy helyet ahol meghúzhatnánk magunkat, akkor megállunk. Őt követte Buci, aztán Suzy, Cobra, én pedig a sereghajtó. KTM visszaszámolt... 3-2-1 és rohanás! Alig futottunk pár métert, de KTM már nem bírt magával. Akkorát ütött egy nő fejére, hogy annak félig leszakadt a feje, néhány métert tántorodott, majd elesett. Még két sétáló rémen gázoltunk át, aztán csak úgy - megérzésből, vagy a sors akarta így - oldalra néztem, és megláttam... már nem volt időm mit tenni... Egy rövidnadrágos, trikós zombi rámugrott. A nagy lendülettől csúsztunk egy keveset majd gurultunk. Őrjítő fájdalom nyilalt bele a hátamba, egy pillanatra elhomályosult minden, majd könnyek szöktek a szemembe a fájdalomtól. Kínomban iszonyatosan elordítottam magamat. Egy alak felém tornyosult, és éreztem, hogy valami folyadék rácsöppen a felsőmre. KTM jól időzített. Már csak pár centi választotta el a fejét a nyakamtól, mikor nagy suhogással és koppanással betaláltak a mocsoknak. Buci és Cob is hozzám futottak, és felsegítettek. Még mindig alig láttam, és borzasztóan fájt a hátam. Felmosták velem a padlót. Suzy hebegve megszólalt: "Ezek... meghallottak... jönnek... úristen...!" Mindenki arra nézett, amerre az előbb Suzy... Szentségeltek egy sort, majd Buci kiadta az utasítást: "FUTÁS!!!"
KTM haladt ismét elől, őt követte Suzy, majd Cob és Buci, engem támogatva. Útközben mondogattam, hogy hagyjanak ott, különben nekik is végük lesz. A harmadik, végső elkeseredéses mondatomnál Cob beleordibálta az arcomba, hogy kussoljak már el végre, vagy ő nyír ki engem és nem a zombik. Így is tettem.
"MINDJÁRT UTÓLÉRNEK BENNÜNKET!!!" kiabált Suzy. Befordultunk egy sarkon, még egy keveset futottunk, mire végre KTM meglátott egy házat, aminek a kapuja elég masszívnak tűnt. Befutottunk. Még épp időben. Cob és Buci lefektetett a földre, majd az ajtóhoz rohantak.Megint egy iszonyatos fájdalom villant át a hátamon, majd sötétség...
A következő kép, amire emlékszem, egy szoba volt, melyben félhomály uralkodott. Kint már este lehetett. Meg oldalra akartam fordulni, de újabb fájdalom hasított bele a hátamba. Felszisszentem. Mindannyian odasereglettek hozzám, és megkérdezték, hogy jól vagyok-e. Valami egészen csúnyát mondhattam, mivel Suzy bemutatta a középső ujját és bazdmegelve elment. A többiek is követték. Cob keze után kaptam, majd mondtam neki, hogy hozzon ide egy pár lapot és egy tollat, írok egy kibaszott naplót... Majd hagytam elmenni. Ahogy kinyitott, majd becsukott egy ajtót, az orromat megcsapta egy kis főtt étel illata. Na ebből most kimaradok... Lehunytam a szememet... Félálomban hallottam a csukott ajtón beülről kiszűrődő hangfoszlányokat, de nem tudtam értelmezni őket...
Később felébredtem. Még mindig félhomályban úszott a szoba, a beszélgetést halk szuszogások váltották fel. Teljesen éber voltam, ígyhát a fájdalmammal dacolva felültem. Hmm... Észre sem vettem, hogy egy kényelmes szófán találtak nekem helyet. A földön megtaláltam a kért lapokat, tollat és egy könyvet, amin írhatok, hiszen ki tudja... Lehet ez lesz az utolsó napom. Rám törnek az érzelmek, de nem hagyhatom, hogy eluralkodjék rajtam... De nem ma...
