Rémálmomból ébredtem fel még a délelőtt folyamán. Végigjátszódtak bennem a tegnapi események. Szerencsére még azelőtt végetért az álmom, hogy az a mocskos tetű aki leterített, leharapta volna a fejem...

Még mindig a kanapén feküdtem, és borzasztó fájdalmaim voltak. A seb kezdett gyógyulni, ami jó jel, viszont a rossz az volt, hogy húzódott össze a bőr. Tovább tetézte a bajt az, hogy baromira brúzolnom kellett. Megpróbáltam lekászálódni úgy az ágyról, hogy lehetőleg ne szakadjanak fel a gyógyuló félben lévő sebeim. Már magam sem tudom megmondani mennyi ideig szenvedtem, mire sikerült feltápászkodnom, és mint egy cövek, úgy állni. Körülnéztem a szobában. Bedeszkázott ablakok, és félhomály fogadott. Elég csinos kis házikóba tértünk be, szívesen maradnék még itt, bár a többbieknek gondolom más a véleményük erről. Lassan elindultam arrafelé, amerről sejtettem, hogy a konyha nyílik. A lábaim szerencsére még működtek, viszont így is csak araszolva haladhattam... Azok a rohadt sebek. - Kurva zombik, anyujat taperolnák, nem pedig engem!!!! Elmehetnének a picsába már! - Az ajtóhoz érve kinyitottam azt, majd belestem. Mindenki fent volt már, Cob és KTM épp kávét szürcsölgettek, míg Suzy és Buc teázgattak.Szinte mindannyian egyszerre odafordultak felém. Az arcukon látszódott: az elmúlt napok eseményei iszonyatosan kimerítette őket, erről árulkodtak a mély szarkalábak.
Hol a WC? - kérdeztem.
A szoba túloldalán. - felelték.
Fasza... Lassan araszoltam visszafelé, közben éreztem, hogy a pólóm igencsak hozzá van tapadva a hátamhoz. Talán csak az izzadság miatt. Persze akkor éppen nem ez érdekelt a legjobban, majd' behuggyantottam. Dolgom végeztével ismét a konyhába mentem. Még mindig ott ültek, némán, italukat szürcsölve. Egy széket üresen hagytak, de meg sem próbáltam leülni. Suzy meg kínált a tegnap esti főtt kajából, amit nehézségek árán betoltam. Nagyon finom volt.
El kéne látni a sebeidet - mondta Suzy. A többiek motyogva helyeseltek.
Sóhajtva hátat fordítottam nekik, homlokommal a falat támasztottam. Halk szitkozódások, majd Buci megjegyezte, hogy igencsak csúnyán elpáholtak.
Erre mennyi esélyem volt? - próbáltam szellemeskedni.
Visszatessékeltek a kanapéra, majd megpróbálták lehámozni rólam a pólót. Iszonyatos fájdalmaim voltak, ahogy a ruhaanyagot szinte kitépik a sebeimből. Szerencsére nem vesztettem el az eszméletemet. Végül aztán sikerült megszabadulni az amúgyis rongyossá használt pólótól.
Összeült a kupaktanács, hogyan tovább. A szobában discussoltuk meg a folytatást. Cob mindenféleképp gyógyszereket és egyéb orvosi cuccokat akart szerezni, mivel úgy látta, hogy a seb a fertőzések melegágya lehet, és nem engedhetjük meg, hogy elveszítsünk egy embert. Szerencse, hogy egy helyi lakossal hozott össze a sors, rövid gondolkodás után Cob rájött, hogy van egy patika nem is annyira messze. Persze tömegközlekedéssel, és 0 zombival, aki ki akar nyírni.
Sajnos nem tarthattam velük egészségi állapotom miatt, viszont ők sem akartak egyedül hagyni. Őrjítő lett volna egyedül lenni...
Végül KTM vállalkozott a küldetésre, gondolom szüksége volt már egy kis nyugalomra.

Az egész délutánt végigbeszélgettük múltról, jelenről, és az elkövetkező időkről. Reményekről, félelmekről, vágyakról.

Még estére sem tértek vissza a többiek, így elkezdtünk aggódni...