Túl vagyunk egy újabb kajagyűjtős akción. Ma, a változatosság kedvéért KTM, Cobra, és én mentünk el a boltba. Csabee holnaptól remélhetőleg munkára fogható lesz, nagyon szépen hegednek a sebei. Igazából én nem akartam, hogy jöjjön, mert ha felszakad a háta megint a zsák alatt (és amennyire tegnap megpakoltuk magunkat, eléggé nagy az esély rá, hogy felszakad a háta) akkor lesz egy-két hét igazolt lógása a munka alól, arra pedig semmi, de semmi szükség. Minden munkás kéz kell. Kivéve Suzyé, ő élvezi a nőiességét. Vagyis otthon marad a viszonylagos biztonságban.
Amire viszont kiakadtam: amíg kinn voltam a kertben, és dolgom végzése közben őrködtem, valaki lenyúlta a citromlé készletem! Két üveggel hoztam, és az egyik bontatlan palackot eltüntették. Kész, nincs! És mindenki vigyorgott, még Suzy is, amikor nekiálltam keresni. Nevetséges, lassan ott tartunk, hogy a párnám alá kell dugni az üveget. Hozzanak magukkal... Szerintem KTM lehetett, mert ő nézett a legszélesebb mosollyal... Na, visszakapja még... Lesz még olyan, hogy már csak két löncshús maradt. Majd, egyszer, s akkor felvirrad a bosszú órája. Addig meg nem tehetek mást: hozok még.
Ma sajnos már nem volt akkora szerencsénk, az utcákat megint ellepték a zombik. Szerencsére csak képletesen, mert a tömeg kimerült pár darab tétován kószáló egyénben. Már persze, ha ezek egyének. Visszatértünk a jó öreg bujkálos verzióra, kerülvén a konfrontációt. De egy újabb jellemvonásukat véltem felfedezni. Teljesen céltalannak tűnő úton mentek, de valamiért mégis a járdán maradtak inkább. Ha valamelyik le is tért az úttestre, akkor gyorsan (már amennyire ezek gyorsan mozognak. Kivéve, ha prédát látnak, akkor kb egy futó embernél kicsit lassabb tempóra gyorsulnak, de nem bírják sokáig.) átszaladt a túloldalra, és ott támolygott tovább. Valami reflex talán még az életükből? Egyelőre nem látok rajtuk sok változást. Már amennyire messziről szemügyre tudtam venni őket. Úgy tűnik, legjobban a szaglásuk maradt meg, sőt, élesedett fel. Ha kiértünk a szélcsendből, s valamelyik felé fújt a szél, az kapásból megmerevedett, majd felénk fordult, s lassan, bizonytalanul elindult. Ekkor gyorsan fedezékbe vonultunk, s pár perc múlva mintha mi sem történt volna, folytatta az útját. Ellenben, ha megláttak messzebbről, nem is figyeltek fel ránk. A zajokra se reagáltak annyira, egy reccsenő ág felkeltette a figyelmüket, de pl a bakancsunk hangjára egyáltalán nem figyeltek fel. Mintha inkább a magasabb hangtartományt hallanák jól, s a mélyet meg rosszul, vagy talán egyáltalán nem.
Sikeresen eljutottunk a boltba végül. Sajnos a nedves idő, aztán ez a meleg nap megtette a magáét. A kenyérfélék kezdtek kivirágozni, a, már nem működő hűtőben pár joghurt, tejföl kezdte feszegetni a tetejét. A húsok, már amelyik a fólia alatt volt, még jónak tűnt, de a felvágottak valami dögletes bűzt árasztottak... Legalábbis az én orromnak. Cobék szerint nem volt semmi vészes szag. Én meg majdnem elhánytam magam tőle. Végül inkább távol maradtam. Összeszedtük a maradék lisztet, fűszereket (ezek legalább sokáig elállnak, csak száraz helyre kell rakni őket). A konzervek maradtak még, azokra volt a legkevesebb szükség. Összeszedtük az ásványvizet, egy kevés üdítőt, bár inkább csak búcsúzóul. Ugyan egy ideig még jók, de az ásványvíz akkor is tovább eláll. Plussz, nincs csapvíz mióta leállt a hálózat. Szóval, egyenlőre marad a palackos víz. A Dunából nem innék, legalábbis amíg nem derül ki, mitől változtak át az emberek. Van egy csomó lehetőség... Lehet fertőzött volt a víz, lehet, hogy páran megfertőződtek, és ők adták tovább, lehet, feketemágia az egész. Vagy csak valami piszokszar rémálom. Igazából, a betegség számomra (felvilágosultra sötétedett aggyal) a legelképzelhetőbb. Ez esetben a levegővel fertőzést kizárhatjuk, mert mi még nem kaptuk el. Egyéb ötletem nincs. Mit nem adnék egy mikroszkópért, meg egy orvosi laborért. Nem mintha értenék
nagyon a biológiához, de megnézném egy zombinak a vérképét. Meg úgy, az egész szervezetét. Bár, hamarabb halnék meg, minthogy megnézzem, ver-e a szíve. Szóval, ezt egyenlőre elhalasztjuk. Felpakoltunk mindent, aztán irány haza.
Haza is tartottuk az előző irányt, vagyis be a házak közötti bokrokba, kerteken át. Mondjuk a fejenként fél mázsás zsákok eléggé lelassították a tempót, s az amúgy húsz perces utat majd két óra alatt tettük meg. Aztán jött megint a pakolás. Immáron kezdett impozáns méretet ölteni a felhalmozott készletek. Holnapra vár a krumpli, hagyma, meg a többi, viszonylag tovább elálló zöldségféle. Plussz, némi vetőmagot is szeretnék találni. Aztán majd tavasszal kezdhetünk farmolni. Mire végeztünk mindennel, addigra Suzy megfőzte a vacsorát. Még jó, hogy ilyen profi szakácsunk van, és háromféle konzervből tud csinálni nyolcféle kaját. Ja, rizs is kell.
Szereztem megint citromlevet! Eldugtam a sufniban, remélem, senkisem vette észre. Holnap nagy-nagy partyt csapunk! Vagyis, én egyedül, hehe. Najó, ha kérnek, adok, csak nem mondom meg, honnan van. Lehet egyszerűbb lenne elhozni az összeset, aztán elosztani? Csak nem értem, minek nekik. Nem is szeretik!
Viszont most abbahagyom az írást, mert elfáradt a kezem, mert lemerül a lámpa, és a legfőbb mert jön Cob, hogy menjek vele őrködni. Juhé, éjjel alhatok!
