Tizenötödik nap. Izgalmasan telt a mai napunk. Az egész még valamikor hajnalban kezdődött, ugyanis nem tudtunk aludni. Ki a nitroglicerin miatt, ki a hatalmas izomtömegű zombi miatt.
Cobbal és Csabeeval hajnalban megbeszéltük, hogy jobb lenne továbbállni. Cobnak volt is egy elmélete, miszerint a belvárosban kevesebb zombi van, na persze. Valami logika azért volt benne, de arra már nem emlékszem. Szóval reggel felébresztettük Buciékat és Cob elmagyarázta nekik, miről beszéltünk az éjszaka. Szegény Buci fel se ébredt, de már fárasztják mindenféle elméletekkel. Szinte azonnal beleegyezett, én meg kerekedő szemekkel néztem, hogy ez vajon mit érthetett belőle. No mindegy. Suzy kenyeret sütött, konzervet főzött, jót lakomáztunk, bár volt, aki nem rajongott érte.
Elkezdtünk készülődni. Bepakoltunk pár alapvető dolgot a Ladába, többnyire ennivalót, és alapanyagot sütéshez. A fegyvereinket is magunkkal vittük természetesen, Cob és Csabee megragadták a két AMD-t, Bucival ketten pedig a pisztolyokat vittük. Persze a kések és a vascső sem maradhatott el. Plusz az ölembe kaptam egy gyümölcsös kosarat.
Elindulni már komplikáltabb volt, először Csabee ült a volán mögé, majd Buci szólt, hogy el kéne torlaszolni a kaput belülről. Amíg Csabee végzett vele, Buci beült a vezető ülésbe, nem volt túl kedves, de végülis mindkettőjük tud vezetni.
Nem volt rázós az utazás egy-két gyalogost, illetve zombit leszámítva, egy balkanyar kivételével. Ott repültek az almák, Csabee üvöltött, én meg bólogattam. Nemsokkal ezután oda is értünk. Nem nagyon tetszett a látvány, rengeteg ablak alacsonyan, pár ajtó. Ezt mind bedeszkázni, eltorlaszolni nagy meló, és nagyobb eséllyel is törnek be. Itt a minőség számít, nem a mennyiség. Bucival le is álltunk vitázni, hogy miért jó is ez a ház, amikor észbekaptunk, hogy Csabee és Cob eltűnt. Tudtuk, hogy a házba mentek be, mert tárva-nyitva állt az ajtó, így azonnal utánukmentünk. Amikor utolértük őket, megjegyeztem nekik, hogy mekkora felelőtlenség volt, hogy ketten, szó nélkül bemennek.
Különváltunk, Cobék mentek a másodikra, mi az első emeleten voltunk. Az első emeleten két szoba szoba van, Suzy kintmaradt a folyosón, hogyha történne valami kint, akkor sikítson. Bucival ketten mentünk be a szobákba. Ahogy berúgtuk az ajtót rögtön megláttuk a szoba túlsó végében az első célpontunkat, aki értetlenül bambult ránk. Mindketten elkezdtünk lőni rá, sikeresen likvidáltuk a célpontot, viszont erősen kavargott a gyomrunk. Rettentően erős volt a bűz a szobában, minden tele hányással, legalább egyedül volt bent. A többi szoba üres volt, viszont mindenhol rendetlenség volt, ruhák szétszórva, edények a mosogatóban, félig megevett ebéd az asztalon. Nagy sietségben hagyhatták el a lakók a házat.
Miután végeztünk az utolsó szobával is, felmentünk a másodikra, hogy találkozzunk Cobrával és Csabeeval. Érdeklődtek, hogy mi volt a lövöldözés. Ezután felmentünk a harmadikra. Az első lakás a miénk, a második Cobráéké. Betörtük az ajtót, körülnéztünk, hasonló volt, mint a többi lakás, hatalmas rendetlenség. Hamar végeztünk, így bementünk a harmadik lakásba is. Hasonló volt a helyzet, nem is találtunk senkit odabent. Épp indultunk ki, amikor a negyedik lakás felől csoszogást és hörgést hallottunk. Buci az ajtóban megállt, leadott két lövést, majd egy nagy puffanást hallotam. Buci sikeresen megmentette Cob életét, szegény zombi pedig átesett a korláton. Csabee mondta, hogy van mégegy szoba bent, de ne nézzünk a szoba jobb felébe. Furdalt a kíváncsiság mi lehet ott, amitől ennyire kidőltek a srácok, de a már amúgy is kavargó gyomrommal inkább nem mentem be. Buci bement, addig is az ajtóban állva figyeltem, hogy kell-e segítség. Két újabb lövés dördült el. Buci kijött, közölte, hogy tiszta a szoba, majd kidobta a taccsot. Én is közel jártam hozzá, de szerencsére nem kellett.
Ezután lementünk a kocsihoz és felpakoltuk a cuccokat. A második emeleten rendezkedtünk be, a lakás ajtaját pedig eltorlaszoltuk. Nem túl tágas, de nem lenne biztonságos ottmaradni a régi szállásunkon.
