Na, ma elkönyvelhetünk jópár sikert. Mondjuk, épp itt volt az ideje. Hosszúra sikeredett a nap, de szerencsére itthon vagyunk. Ugyan lassan hajnali 1 óra lesz, de itthon vagyunk! Persze, azért nem minden jó hír csak... Piszkosul fájok. Legalább annyira piszkos is vagyok, amennyire fájok. És a fél nap hiányzik...
 
A tegnapi ötlet egészen szikrát vetett az agyamba. Szó szerint. Elektromosat! Ha minden jól megy, akkor napokon belül meglesz a TNT, de egyelőre csak a kondenzátoros ötlet maradt meg, mint biztonságos szerkezet, amivel bevédhetnénk magunkat. Cob erősítője, ami hálózatról megy, és bazinagy kondi van benne. Kiforrasztom, kicseréljük egy csatlakozóra aztán csak be kell dugni, bekapcsolni a szükséges kábelt, és bumm. Elfüstölt, aminek el kell füstölnie. Csakhát el kell menni odáig.

Kicsit félve vetettem fel az ötletet, nem tudva, hogy reagál. Nem vette annyira rosszul az akadályt, mint amennyire vártam. Előadtam neki a további ötleteket is, és még abba is, ha bizonytalanul is, de beleegyezett. Széles vigyorral a vállára csaptam, megnyugtatva, hogy minden rendben lesz. A másik gond csak az volt, hogy ki megy. Csabee féltette az autót, én meg a helyemet a csapatban. De mivel demokráciára törekedtünk, szóval visszatértünk a legősibb technikához. Sorsolunk! Cob tuti megy, ez nem volt kérdés. Igazából Su személyében is megegyeztünk, ugyanis nem ártana valaki, aki, ha a belvárosban esetleg, (tán-tán), találunk embereket, és Su ért egyedül az elsősegélyhez. Ugyan KTM, Csabee, meg én is tanultam elsősegélyt, még KRESSZen, de hol van az már? Amúgy sem emlékezek belőle semmire. Suzy meg nő, és megegyeztünk, ő ért a sebkötözéshez, meg a főzéshez a legjobban. Tiltakozott, de ez eldöntött tény. Mi vagyunk többen... Szóval csak a sofőr személye volt a kérdés. Cob felirta a kettőnk nevét, és épp keresett valami dobozt, amibe beleszórhatta volna, mikor Csabee nevetve legyintett. Odadobta a kulcsot, csak megígértette velem, hogy vigyázok rá. Szóval KTM és Csabee marad, ők vállalták, hogy a közeli építkezésről hoznak furnérlemezt, és megkezdik az ablakok bedeszkázását. Szóval, megint szétszóródunk.

Cob magához vette a gépfegyvert, én a pisztolyt, a tőrt, Su meg hozta a jó öreg széklábat. Ezt sem gondoltam volna... Épp nekiálltak elpakolni a barikádot, amikor sikítani kezdtem, és közöltem, hogy még pedig én a villámhárítón megyek, és öt perc múlva indulok. Aki jön, az jön, aki marad, az majd keressen meg a zombik között. Su ugyan közölte, hogy inkább a lábán menne, de Cob csatlakozott. Végül Suzy is. KTM meg csóválta a fejét, ahogy nézett ki ránk az ablakon. Én meg dúdoltam magamban a Szellemirtók zenéjét. Zombie Busters. A motor első pöccentésre indult, a tank is bőven a felén túl volt még. Cob navigált, Su meg integetett. Igyekeztem lehetőleg úgy vezetni, hogy egy karcolás se essen a kocsin. Nem volt éppen egyszerű, tegyük hozzá, mert ahogy haladtunk be a városközpont felé, úgy nőtt a járműforgalom. Vagyis, inkább a mozdulatlan, elhagyott kocsik száma. Soknak betörve, vagyis inkább kitörve az ablaka, nyitott ajtók, árván hagyott motorok. Cobnak felcsillant a szeme egy csillogó kék Yamaha láttán, de leintettem. Most pont egy gerinctörés hiányzott a listánkra. Elhúztunk a Nyugati mellett. Egy pillanatra belestem. A tábla lezuhant, rengeteg ablak kitört. És középen, a Westend előtti parkolóban több kráter, és a pláza bejárata is ripityomra zúzva. Mi történt vajon ott? Cobbal összenéztünk. Bemenjünk? De végül győzött a józan ész. Majd, ha már fel leszünk szerelve, és biztonságos lesz az otthonunk. Ahogy közeledtünk a célhoz, Cobri egyre idegesebb lett. Remegő kézzel markolta a fegyverét, szeme pásztázta a helyet, ami nemrég még az otthona volt. Én is idegesebb lettem a növekvő zombilakosság láttán. Lehet, ez hülye ötlet, és inkább vissza kéne fordulni? Mondjuk, ha már addig lementünk... Megálltam a ház előtt.

Cob kirúgta az ajtót, kipattant. Én megmarkoltam a zsákomat, kibiztosítottam a stukkert. Beóvakodtunk. A legtöbb ajtó betörve, a padlón feketére alvadt vér. Fázósan húztam össze a melegítőfelsőm. Rettegve gondoltam arra, hogy valószínű én is ezt találnám otthon. Közben Cob beleveszett a lépcsőfordulóba. Alig bírtam lépést tartani vele, egészen fel, a hatodikig. Ott aztán megtorpant. Az üvegajtó betörve, de a szembeni lakásbejárat érintetlen. Körbekémleltem. Sehol semmi mozgás. Vagyis lenn a parkban volt mozgás, nem is kevés, szerencsénkre csak céltalan zombi kóborlás. Cob közben próbálta felfeszíteni az ajtót. Félretoltam, nekiálltam a kilincs alatt rúgni, ahogy a filmekben láttam. Naná, hogy zárva maradt. Aztán Cob próbálkozott, és közben átkozta magát halkan, amiért elhagyta a kulcsát. Végül, együttes erőfeszítésünknek hála, az ajtó feltárult.

Odabenn félhomály, enyhe meleg, és néma, bűz nélküli csend fogadott minket. Cob rohanni akart, de megragadtam a vállát, visszahúztam, majd hátratoltam. Amilyen ideges, ki tudja, lehet kapásból tüzet nyitna bármire. Vagy ne adj isten találkozik valamelyik zombi családtaggal, sosem tudna lőni... Su megmarkolta a karját, szorosan fogvatartva, amíg beóvakodtam. Nem volt nagy lakás, gyorsan végigértem. Sehol senki. Se zombi, sem ember. És vér sincs, egy csepp sem. Átkoztam magam megint ezért a hülye útért. Most, hogy semmiféle bizonyosságot nem nyertünk, újra feltámadt a remény. Jelen esetben meg nem tudom, de talán rosszabb, mint a hamis bizonyosság. És persze engem is elkapott, hogy otthon, bárhol is van az, minden rendben. Átkutattuk a lakást használható cuccok után. Cob besöpört pár személy tárgyat, némi konyhaeszközt. Sajna a hűtőben minden megromlott, vagy legalábbis elérte azt az állagot, amikor már nem szívesen ennénk meg. De legalább az erősítő megvan. Magunkhoz vettünk még pár plédet is, aztán megindultunk kifelé. Én még egy pillanatra lenéztem. Mintha gyarapodott volna a tömeg. Vagy csak gondolom? Mindenesetre, futásra ösztönöztem a többieket. Cob reflexből a lift felé indult, mikor továbbhúztam. Erre végre elnevette magát. Én is kicsit megkönnyebbültem. Viszont fura hangokat kezdtünk hallani. Nem nagyon tudnám behatárolni, de olyasfajta volt, mint ha valaki nagyon-nagyon messze sípot fújna. De ki? Kiléptünk a bejárati ajtó szétforgácsolt romjain. A síp egyre csak szólt, és közben lágyan hullámzott. Erősödött, elhalkult. De nem tudtam beazonosítani a forrását. Akárha ezer helyről szólna. Ekkor kezdtem el félni. Nagyon. A pisztoly recés nyele mélyen a tenyerembe vágott, de az istenért sem engedtem volna el. Cob hátulról megfogta a vállam, én meg majdnem agyonlőttem. Mikor a pulzusom kétszáz alá csökkent, beszálltunk a kocsiba, és lassan megindultunk. Vagy harmadszorra, mert olyan ideges voltam, hogy alig bírtam lenn tartani a kuplungot. De a kocsiban is csak visszhangzott a furcsa dal. Akárha a fejemből szólna. Egyetlen, ami ez ellen szólt, hogy a többiek is hallották. Cob ekkor vetette fel, hogy tépjünk haza, de kurva gyorsan. Egyetértettem, majd beletapostam a gázba. Elhúztunk a lehel mellett, aztán a nyugati mellett beletapostam a fékbe. A sípszó továbberősödött, olyannyira, hogy már mindhármunknak lassan csordogált a vér az orrunkból. Viszont megleltük a forrást is. Hatalmas tömeg csődült össze az út közepén, és egy kamiont toltak. Vagyis legalábbis, mintha toltak volna. A vezetőfülke tetején egy másfél ember magas, cingár, sápadtbőrű alak állt. Száját kitátva hangosan énekelt (? Inkább fütyült, de tátott szájjal...). Visszaváltottam, nekiálltam tolatni. Cob leengedte az ablakot, s egy sorozatot engedett meg a távoli alak felé. Ekkor nem hittem a szememnek. Egy zombi ugrott ki a tömegből, egyenesen a golyók útjába! Akár az elnök testőre... Viszont hirtelen csend lett. A magas alak eltűnt. Nem úgy a többiek... Az egész horda megindult. Felénk. Ellenünk.

Elmormogtam egy halk imát, és átkozódtam utána, amiért otthon hagytam a nitroglicerint. Cob is abbahagyta a lövést. A tár sem végtelen, itt pedig egy hadosztálynyi ellen van ellenünk. Közben ordítva kérdeztem Cobot, mégis merre, hogy kerüljük ki őket. Közben sikerült megfordulni, bár két pillanatig elgondolkozott a kocsi, hogy boruljon, vagy ne boruljon.

Nem borult végül... Nem sok híja volt. Tapostam a gázt, már amennyire ezen az eltorlaszolt utcán lehet, és egyre messzebb kerültünk otthonról... Végül Cob útbaigazított. Befordultam a sarkon. Odakaptam a szemem a tükörhöz. Valami fekete éppen, hogycsak elhúzott mögöttünk. Aztán megint. Épp megszólaltam volna, mikor valami koppant a tetőn. Aztán egy másik. Abban a pillanatban, hogy megérkeztek, már el is kezdték püfölni a kocsitetőt. Oldalra rántottam a kormányt. Egy parkoló kocsinak csapódtunk, nyitott ajtaját a tükrünkkel együtt elvittük. Hirtelen csak egy dolog járt az eszembe: Csabee megöl, ha túléljük. Tuti. Cob gyakorlatiasabb volt: felkapta a fegyvert, aztán végigsorozta a tetőt. Odafentről vinnyogás hallatszott, aztán hátul tompa puffanás. De a következő pillanatban egy harmadik ugrott a nyomunkban, szélsebesen. Cob hátrafordulva kommentálta az eseményeket, így én is megtudtam, hogy valami kurva nagyot, kurva messze, kurva gyorsan ugró valami van a nyomunkban. Egy lövés után mondjuk már nem... De voltak mások is. Kihúztam a zsebemből a fegyvert, kibiztosítottam, aztán Su kezébe nyomtam. Ő tiltakozott, én meg üvöltve közöltem, hogy vezetek. Meg hogy rohadt gyorsan fordítsa el rólam, mert ki van biztosítva. Erre hátrafordult. Aztán dördülés. Majd mégegy. Suzy sziszegett, hogy akkorát rúg, mint egy ló. Erre már vigyorogtam. Nem tudom, talált-e, de Cobbal együtt sikerült mögöttünk, ha nem is megtisztítani, de legalább biztonságosabbá tenni az utat. Közel játunk, innen már nekem is ismerős volt a terep. Viszont a lövöldözéshangok már nem annyira. Cobnak eszébe jutott a rádió (a szép rózsaszín), és nekiállt KTMel társalogni. Aki közölte, hogy óvatosan, vagy hátulról jöjjünk, mert egy szép nagy horda áll a ház előtt. És be szeretnének jönni, de a villámhárító körüli környék tiszta. Mondjuk mire ezt Cob közölte, már én is láttam. Legalább négy zombit söpörtem el kapásból. Félrerántottam a kormányt, amit nagyon nem kellett volna. Innen már filmszakadás volt csak. Éreztem, hogy oldalról elkap valami, és röppályára állok. Még hallottam, ahogy Suzy sikít, majd csend.

Mire magamhoz tértem, (mint kiderült, alig egy perccel később) a kocsi forgó kerekekkel az oldalára dőlve feküdt. Én a ház tövében egy lassan növekvő vértócsában feküdtem. Az oldalam lüktetve szúrt. Remegő kézzel felrántottam a pulcsim maradékát. Majd megnyugodtam. Nem láttam hatalmas sebet, se kiömlött beleket. Csupán egy, (ugyan szépen vérző) horzsolást. Felpattantam. Kicsit szürkés, és buborékos volt a világ, de azért álltam. Cobri épp Zsuzsit segítette ki a kocsiból. Cob a lábát húzta, de Su sértetlennek tűnt. A nagyobbik baj a felénkforduló horda volt. KTM és Csabee egyszerre ordított valamit. Mi meg futottunk az acélsodrony felé. Sut ketten toltuk fel Cobbal, KTM kinyúlt, berántotta. Feldübörgött a beton. Nagyot nyeltem. Két vezérzombi egyszerre? KTM megint ordított valamit, de ha megnyúznak sem emlékszem, vajon mit... Csabee kezében valami fényesen villant, aztán valami fekete zuhant rám. A késem felé nyúltam, de valami hatalmasat szólt, én pedig könnyű lettem, és megint szálltam.

Mire újból magamhoz tértem, már otthon voltam. Suzy épp a sebeinket kötögette be. Cob karja erősen vérzett, KTM lába nem akart normálisan üzemelni, nekem "csak" az oldalam fájt veszettül. Aztán Csabee is megérkezett, erősen vigyorogva. Meghalt a titán! Működött a dinamit! Belenyomott egy papírfecnit, megnyújtotta, aztán belevágta a tömegbe. A fekete valami pedig KTM volt, ahogy egy falappal elénk ugrott. A robbanás ellen semmitsem ért, viszont a repülő törmeléket, meg zombidarabokat felfogta. És most éjjel van. Aminek örülök, mert eredetileg azt hittem, megvakultam. Aztán kiderült, mégsem. Ami jó hír. Csabee felrobbantotta a kocsit is, úgyhogy nem kellett elárulnom, hogy előzőleg már ripityomra törtük. Megint nincs kocsink, de nem baj. Vagyis baj, de élünk. Viszont a rögtönzött ablakbedeszkázás robbanáshoz közel eső része megint betört. Megegyeztünk: be kell falazni, nincs más módszer. És ekkor Csabee valami varázslatosat művelt: felkapcsolta a villanyt! Utoljára ilyen ledöbbent hatévesen voltam, a cirkuszban. A mágus legügyesebb trükkje ért ezzel fel. Találtak aggregátort! És negyed délutánt ezzel töltött, hogy beüzemelje. De van fény. És most, azt hiszem, bekómázok, mert Su telenyomott fájdalomcsillapítóval.