Huszonkettedik nap. Hihetetlen volt a napunk, ma sem unatkoztunk. A fél csapat le van sérülve, kivéve Suzyt és Csabeet. Reggel Buci új tervvel állt elő, miszerint a TNT biztonságos detonálásához valami gyújtószerkezet kell.

Ezt pedig Cob sajátkészítésű erősítőjéből akarta kiszedni Buci, annyira nem értek az elektronikához, de ha ő mondja, akkor biztos jó lesz. A probléma már csak az, hogy ahhoz el kell menni Cobékhoz. El sem tudom képzelni mi zajlódhatott le Cob lelki világában.

Szóval a csapat két részre oszlott, Cob és Suzy biztos tagok voltak, Csabee meg átadta a kulcsokat Bucinak, hogy menjen ő velük, viszont a lelkére kötötte a kocsi épségét. Magukhoz kapták a lényeges dolgokat, fegyverek, stb. és már indultak is. Csabee már előző nap említette, hogy kéne hozni pár lemez, szerszámokat, meg hasonló dolgokat és meg kell erősíteni a ház ablakait, így hát fogtuk magunkat, leereszkedtünk a villámhárítón, és elballagtunk az építkezésre.

Az úton egyetlen zombi mászkált, az sem arra, amerre mi mentünk. Amikor az építkezésre értünk, azt hittük, hogy még mindig tiszta a terep, tévedtünk. A szerencsétlen félholt nem vett észre minket, én pedig előkaptam a jó öreg vasrudat és fejbekólintottam. Hál' Isten, többet nem mozdult meg. Tüzetesen körülnéztünk a telken és pár fadeszka mellett találtunk még egy kézikocsit és egy aggregátort. Csabeenak azonnal felcsillant a szeme, mondogatta, hogy ez nekünk kell, haza kell vinnünk, én meg azt sem tudtam, hogy mi az az aggregátor. Miután elmagyarázta, hogy mire jó, én is helyeseltem. A többieknek jó kis meglepije lesz. A kézikocsiba bepakoltuk az összes deszkát, szöget amit találtunk, továbbá három kalapácsot, kötelet és egy csigát is. Az aggregátor mellet volt egy kanna benzin és hosszabbító, azokat is beraktuk a kézikocsiba. Hazafele felváltva tologattuk a két kocsit, mivel az aggregátor eléggé nehéz volt. Út közben tervezgettük, hogyan kéne felszerelni a csigát, hogyan üzemeljük be az aggregátort, legfőképpen, hogyan juttatjuk be a házba az aggregátort. Amikorra odaértünk a házhoz, már rájöttünk, hogy muszáj lesz elpakolni a barikádot, megint. Otthagytuk a kézikocsit és az aggregátort a barikád előtt, mi meg felmásztunk a villámhárítón. Negyed óra pakolás. Épphogy be tudtuk tuszkolni az ajtón az aggregátort, a kiskocsi már nem fért be. Visszatoltunk két szekrényt az ajtóba, hogy mégis legyen valami minimális barikádunk.

Ezután jött az igazi meló, fel kellet vinni az aggregátort a harmadik emeletre. Ezt beszéltük meg hazafele az úton, most már nem tűnt túl jó ötletnek, de senki sem akarná, hogy este mellette zakatoljon egy ilyen masina. Lépcsőfokonként toltuk, illetve húztuk fel. Beletelt vagy egy órába, mire felszenvedtük. Nem szerencsés kocsitologatás, villámhárítómászás, barikádpakolás után még egy ilyet felvinni a harmadikra. Szerencsére az üzemanyagtartály majdnem tele volt benzinnel, már csak be kellet indítani. Ez nem úgy sült el, ahogy mi szerettük volna. Hatalmas puffanások, robogás, majd lefulladt. A következő pár próbálkozás hasonló volt, de végül sikerült rendesen beindítani, és már elviselhetőbb volt, de még mindig irtózatosan hangos. Leállítottuk a masinát, majd a hosszabbítót levezettük a másodikra, bedugtunk egy asztali lámpát, és kipróbáltuk. Működött. Hihetetlen érzés volt újra az elektromos áram előnyeit élvezni. Sajnos egy zombinak nem tetszett a dolog és elkezdte bontani a barikádunkat. Még időben észrevettük, Csabee az ablakon kihajolva puffantotta le.

Gyorsan cselekednünk kellett, mivel a lövés hangja idevonzhatja a többi zombit. Lerohantunk az ajtóhoz, félredobtuk a barikádot és behordtuk a szerszámokat és a deszkákat, majd ismét barikádot pakoltunk, ezúttal mindent, ami a kezünk ügyébe akadt. Odakint még nem volt egy lélek sem, beleértve Cobékat is. Próbáltam szólni nekik rádión keresztül, de nem érkezett válasz. Még egy darabig figyeltük az utcát, de nem jött semmi. Elkezdtük az ablakok bedeszkázását, néhány nagyobb szekrényt is szétszedtünk, így mindenhol deszkák és falapok hevertek. Ekkor következett be az, amit végképp el akartunk kerülni.

A még bedeszkázatlan ablakokon kinézve láttuk, hogy nem csalt a fülünk, a Titán visszatért egy nagyobb csapat zombival. Még jó, hogy rendesen megerősítettük a lenti barikádot. Nem volt mit tenni, elkezdtünk lövöldözni rájuk. Talán két perc se telt el, amikor Cob hanga megszólalt a rádióban. Figyelmeztettem őket, hogy baj van, és mindenféleképpen a villámhárító felöli oldalról jöjjenek, egy nagy kerülővel. Csabee közben folyamatosan irtotta a zombikat. Pár perc múlva hallottuk, hogy erősen csikorog egy autó kereke, majd egy nagy puffanás, recsegés, azonnal odarohantunk a villámhárító melletti ablakhoz. A kocsi felborulva, Cob és Suzy a kocsiból mászott ki, Buci pedig a ház tövében feküdt. Az autó csúnyán összetört, ez tény, tisztán lehetett látni, gondolom Csabee a szituációra való tekintettel nem haragszik Bucira. Lekiabáltunk nekik, hogy gyorsan másszanak fel, különben zombivacsora lesz belőlük. Rohantak a villámhárító felé, Suzy mászott elsőnek, Buci és Cob alulról tolták, én pedig felhúztam. Mondtam neki, hogy keressen valami fedezéket, mert Csabee elment a dinamitért, a többieknek is lekiabáltam, hogy készüljenek, mert robbantás lesz. Tudtam, hogy már nem fognak tudni felmászni, Csabeenak ordítottam, hogy siessen, mert nincs időnk. Felkaptam az egyik bútor hátlapját, igyekeztem a legvastagabbat megtalálni, amivel még kiférek az ablakon. Csabee időközben elkészült a robbanószerrel, mondtam neki, hogy próbálja tőlünk minél messzebb dobni, majd kivetettem magam az ablakon. Bucit vettem célba, akit majdnem elért egy zombi, sajnos Cobot csak félig meddig takartam. A következő pillanatban azt hittem, hogy beszakad a dobhártyám, felemelkedtünk a földről, és szinte éreztem, ahogy az apróbb kavicsok és néhány zombi cafat eltalálja a deszkát. A maradék zombit Csabee elkezdte lövöldözni, illetve a földön mászó Titánt. Pár sorozat elhangzása után Csabee ujjongva kiáltotta, hogy végre meghalt. Cob és Buci eszméletlenül feküdt.

A veszély viszonylagosan elmúlt, viszont hárman sebesülten a házon kívül feküdtünk. Én még úgy ahogy fél lábra tudtam állni, de az ugrás miatt nagyon fáj a jobb lábam. Még most se tudok rendesen ráállni. A következőekben Csabee a csigát szerelte fel az ablakhoz, mivel ő kijelentette, hogy nem pakol többet barikádot a mai nap. A tetőn felszerelte a csigát, én pedig próbáltam minél jobb rögzítést csinálni a négy deszkára, amiből röngtönzött hordágyat eszkábáltunk. Bucit vittük fel elsőként, mivel neki volt rosszabb a sérülése. Megbizonyosodtunk róla, hogy ha engem kibír a szerkezet akkor a többieket biztosan. Csabee az ablakból, én a földön ülve próbáltam húzni a kötél másik felét. Amikor Buci odaért az ablakhoz, Csabee behúzta, majd leszedte róla a kötelet. Suzy azonnal kezelésbe is vette. Cobbal hasonlóképpen jártunk el. Ezután én másztam a hordágyra, majd próbáltam magam húzni a villámhárítón, Csabee a kötelet húzta, és még Suzy is besegített. Sikerült feljutni.

Suzynak meséltük, hogy találtunk aggregátort, de majd csak akkor kapcsoljuk fel a villanyt, ha felébredtek. Ez pár óra múlva meg is történt. A lámpa fény elvarázsolta őket. Többé nem kell pazarolnunk az elemeket, csak benzinnel kell táplálni az aggregátort. Suzy rendesen begyógyszerezte őket, nem sok kellet, hogy elaludjanak. Ma többet nem írok, én is lassan elalszom a fájdalomcsillapítótol.