Tudtam, hogy még tegnap kellett volna elmenni a robbanószerért. A mai nap megint iszonyat idegtépő volt, megint az életünkért harcolni kétségbeesetten... Nem hétköznapi embernek való feladat ez.
Valami megérzés féle keríthetett hatalmába reggel, mivel szinte semmit nem ettem meg a reggelimből. Pedig már kezdtem hozzászokni a reggeli evéshez. A többieknek kikötöttem, hogy csak és kizárólag akkor igyanak a szénsavmentes ásványvízből, ha a másikat nem szeretik, mert én nem vagyok hajlandó abból inni. Érdekesen néztek rám, de nem érdekelt. Cob már kiment a kocsihoz. Felhörpintettem egy kis ásványvizet, majd magamra kaptam a fegyveremet, és elvettem a slusszkulcsot.
Kint hideg idő fogadott. De utálom a hideget. Én télen ki sem fogok mozdulni, az tuti. A probléma elkerülése végett gyorsan beszálltam a vezető oldali ülésre, és be is kötöttem magamat, hogy Buci láthassa: innen egy lépést sem fogok menni. Cob most engem navigált el a régi lakóhelyünkhöz. Baromira álmos voltam, és már annyira nem is érdekelt, ha átmentem egy-egy zombin, csak érjünk már oda és jöhessünk. Ennek láttára Cob a visszafelé úton nagyobb odafigyelést és finomabb vezetést kért tőlem.
KTM és Buci mentek be a házba, ami ugyanúgy állt, mint ahogy ott hagytuk. Helyes. Ezek szerint Buci bombái mégiscsak stabilak, és nem robbannak fel csak úgy. A pakolászás rendben lezajlott, már csak a finom vezetés kellett a sikerhez. Ez egészen addig rendben is volt, amíg el nem kezdtek kórusban óbégatni a hátul lévők, és meg nem hallottam én is a dübörgéseket. A házak úgy látszik nagyon jól felerősítik a zajokat. Szóval ami miatt mindenki berezelt, az a Titán volt. Soha jobbkor nem érkezhetett, ráadásul nem is egyedül volt, hanem iszonyat sok zombi társaságában. A legrosszabb az egészben, hogy kisportolt és futni tudó egyedek is voltak a hordában. Gyorsan se mehettem, de azt sem akartam, hogy utolérjenek, ezért kissé felgyorsítottam a járgányt annyira, hogy a váratlan akadályokat zökkenőmentesen tudjuk venni és ne repüljünk az égbe.
A hídra érve Cob kiült az ablakba és onnan lőtte a dögöket. Nem tartottam jó ötletnek, egyszer ordibálnom és ráncigálnom kellett a nadrágját, hogy húzódjon be a kocsiba, különben egy furgon hátsó ajtajára felkenődve végzi. KTM és Buci is tüzeltek. Nem akartam szólni, hogy ne pazarolják a töltényeket, de talán így jobb is volt, legalább nem érték utól a kocsit. Néha visszapillantottam a tükörben, de a Titánt már nem láttam, csak néha 1-1 zombit.
A házhoz érve baromi gyorsan bemenekültünk, majd feszülten vártuk a horda érkezését. Meg is érkeztek hamarjában, bár a kezdeti lendületük, ahogy futottak a kocsi után, megtörni látszott. Lehet a memóriájuk sem a régi? Cob kinyitotta az ablakot, majd elkezdte lőni az ellent. Kibiztosítottam a fegyvert, egyes lövésre állítottam, és úgy tüzeltem. Cob a szerencsére bízta, KTM és én viszont próbáltunk takarékoskodni a tölténnyel. Nem tartott sokáig a mészárlás, de a Titán ismét befutott, és mint aki parancsokat osztogat, úgy hörgött és hadonászott. Pár lövést rá is leadtam, ha jól emlékszem, vagy 4-et 5-öt. Mindegyik eltalálta, de egyáltalán nem okozott akkora károkat, mint amekkorára számítottam. Ugyan látható volt a sérülése, de ez mégsem hatott rá. Hirtelen megláttam a tömeg felé repülő bombát. Befogtam a fülemet és becsuktam a szememet. Hatalmas robbanás rázta meg a környéket, a lökéshullám iszonyatos volt, jópár ablaküveg betörött. Fedezékünkből kémleltünk kifelé, amíg el nem ült a por, majd meglepődve láttuk, hogy a Titán sehol, csak sok véres cafat és egy... Nagy véres csík vezet az utcából kifelé. A rohadék megúszta még ezt is! Pedig mekkora kráter keletkezett a bomba után!!! Buciból őrült professzor lett, ez nem vitás. Pár csatlósa azért még maradt, akik az ajtót verték. KTM-mel lekapdostuk őket. Megint előbújt belőlem az adrenaline junkie, KTM érdekes arckifejezéssel kérdezte meg, hogy mi a frászért vicsorgok, mikor az életünk forog kockán.
Miután végeztünk velük, óvatosan kimentünk az utcára, hogy megnézzük a kocsit, amely fel volt borulva, és az oldalát egy jó nagy aszfaltdarab bezúzta. Hurrá. Bucinak címeztem is egy apró monológot a bombájával kapcsolatban. Fú, rettentő mérges voltam, remélem azért fogunk találni egy jó autót... Bár egy terepjáró jobb lenne...
Cob panaszkodott, hogy a tára sokkal könnyebb, mint volt. Én megszámoltam a sajátomat, és még volt 13 töltényem. Ahogy elnéztem, a tár 30 töltény befogadására volt képes. Végre valami jó hír.
De most befejezem az írást, mert késő van, és amúgy is megfájdult a fejem a nagy zajtól amit csaptunk. Keresek is fejfájáscsillapítót.
