Megint eljött az este, megint írok. Addig jó. Ez azt jelenti, élek. Sőt, még magamnál is vagyok. A mai nap is elég kacifántosra sikerült. Csak nagyon tudom remélni, hogy az ideiglenes szállásunkon minden oké, és KTMék is rendben vannak. Itt minden oké. Azt leszámítva, hogy egy rohadt, büdös, sötét, poros pincében vagyunk. A naplómat is zseblámpa fénynél írom, amit ráadásul Buci tart... De már vagy háromszor ejtette el.
Reggel, mikor felébredtem, Csabee még aludt, a többiek a konyhában voltak. Feltápászkodtam a földről. Úgy vettem észre, kevés volt az a kb. másfél óra alvás. Nagyon jól jött az a kávé, amit Suzy főzött nekünk. Mikor benyitottam a konyhába, KTM már kócos hajjal, álmos szemekkel szürcsölgette a sajátját. Reggelire mindenki evett egy kis kenyeret, meg valami iszonyat rossz ízű húskonzervet - nekem legalább is nem ízlett. A tegnapról maradt főtt ételt, meghagytuk Csabeenak. Egy-két órát beszélgethettünk, eldöntöttük azt is, hogy KTM marad a lakásban Csabeeval. Buci, Suzy és én, pedig elmegyünk egy viszonylag közeli patikába, hogy szerezzünk fájdalomcsillapítót. Alig, hogy Megbeszéltük, kinyílt a konyhaajtó. Csabee állt ott, szegény alig tudott mozogni, a WC-t kereste. Az meg ráadásul pont a másik irányba volt a nappalitól. Láttam is az arcán a nemtetszését. Valószínűleg, valami olyasmi juthatott az eszébe, hogy megint jól kibasztunk vele...
Mikor Csabee visszatért, bekajálta Suzy főztjét. Látszólag ízlett neki, marha gyorsan lenyelte. Nem csoda. Miután végzett, Suzy meg akarta nézni, hogy mi újság a sebeivel. Csab, a fallal szemben állt, elég gyenge lábakon, neki is támaszkodott. Iszonyat, mit láttunk. Tiszta vér volt a hátán a póló, amin a vér szinte teljesen megalvadt, beleragasztva a textíliát a sebeibe. Átküldtük a nappaliba, a kanapéra. Gondoltuk jobb lesz, ha végre megszabadul a pólótól. Gondolom a nagy szabadság érzése, ahogy a pólót lehúztuk a hátáról, már nem volt olyan nagyszerű számára. Buci mondott neki valamit, majd Csabee válaszolt és elmosolyodott. Erről eszembe jutott a poén, amit Csabee egyből meg is értett. Megkérdeztem tőle, hogy fájnak-e a sebei? Erre csak azt felelte: "á dehogy, csak ha nevetek".
Tegnap megnéztem, a lakásban minden rendben van a fürdővel, még tisztítószer is van. Úgy véltem, ha elmennénk a gyógyszerekért, kötszerért, meg hasonló okosságokért, akkor kimoshatnánk, fertőtleníthetnénk Csabee sebeit, és akkor szépen meggyógyulna. Hát nem volt mást tenni, itt volt az ideje, hogy elinduljunk. Buci szomorúnak, zaklatottnak tűnt. Szerintem nem tetszett neki, hogy Suzy is jön. Igazából nem értettem, mért olyan fontos bajba sodorni őt is. A fájdalomcsillapítót, és kötszert mi is felismerjük. Na mindegy. Indulás előtt még szóltam pár szót Csabeehoz. Csak megnyugtattam, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz, meg fog gyógyulni. Az udvarról KTM engedett ki minket, a környéken tiszta volt a terep. Kimentünk a kapun, majd KTM rögtön be is csukta utánunk. Még hallottam, ahogy elkezdte visszatologatni a barikádot a kapuhoz. Bucinál, pedig van egy síp. Megbeszéltük, ha visszaérünk, ezzel jelzünk, és akkor beenged minket. Ha visszaérünk...
Irányba álltunk, és let's go. Látszólag kihalt volt minden, de marhára résen kellett lennünk. Olykor-olykor felbukkant egy-egy adag, más etnikai csoportba tartozó, két-lábon császkáló hulla. Ilyenkor mindig el kellet bújnunk, megvárni még elszédelegnek. Ez jelentősen lecsökkentette a haladási sebességünket, de még mindig gyorsabban mentünk, mintha lerágták volna a lábainkat. Szerencsére sikerült nyugisan eljutni gyógyszertárig. Ami zárva volt, hogy kapná be a tulajdonos egy AIDS-es, leprás, tetves élőhalott...áh mindegy. Már azon gondolkoztam, hogy bezúzom valami szarral az üveget, de Buci figyelmeztetett, hogy be van riasztózva. Marha jó. Sietősen ki kellet találnunk valamit.
Suzy rukkolt elő az ötlettel, mi lenne, ha megnéznénk egy benzin kutat? Alapvető, vény nélkül kapható gyógyszerek ott is vannak, és esélyünk van elsősegély doboz találására is.
El sem hittem, hogy ilyen sokáig tartott az út idáig, és mind hiába. Már kezdett sötétedni. Még jó, hogy nem is annyira távol, volt egy Shell kút. Szóval elcaplattunk odáig, megint a kényelmes, halk, óvatos tempóban. Megint ügyesek voltunk. Nem vett észre egy rusnyaság sem. Viszont a benzinkútnál volt egy kedves vendéglátónk. Mikor halkan bementünk a bolt ajtaján, Buci előkapta a kését. Szerintem már ment is volna neki a boltos csókának, de gyorsan megragadtam a csuklóját. Kérdően rám nézett. Előremutattam. Egy hatalmas szekrény volt ott. Tudta mire gondolok. Számoltam, és futásnak eredtünk. Vállal mentem neki a szekrénynek, mindig is tetszett az amerikai futball, gondoltam próbálok egy hasonló stílusú futást. A szekrény megadta magát. Ledőlt pihenni, ezzel maga alá temetve azt, aki bizony életünket kérte volna egy kis kötszerért. Elég bizarr látvány volt, ahogy a vértócsa növekedett a szekrény mellett, de jobbnak láttam nem foglalkozni vele. Még a végén megjött volna a kedvem a sült krumplihoz.
Körbenéztem a boltban, mennyi kincs! Még jó, hogy üres hátizsákkal jöttem. Elkezdtem a gyűjtögetést. Suzy a gyógyszereket pakolta, illetve elrakott egy elsősegély dobozt is. Minden esetre jól elpakolászott. Elmosolyodtam, örültem, hogy mégis itt van. Szerintem talált más, hasznos gyógyszert is, amit mi ott hagytunk volna. A lényeg, hogy amiért elindultunk, már meg lett.
Buci kirohant a boltból, valamit nézelődött, kicsit bámulta az eget, gondolkozott. Közben én is találtam valami hasznosat. Zseblámpa. Három egész, ép darab. Csodálatos. Rég örültem ennyire egy ilyen egyszerű tárgynak. Egy sima zseblámpa volt... Még a normális életünkben. Most meg? Mintha valami varázs-tárgy lenne. Gyorsan előrefutottam a kasszához és az összes, a zseblámpába való elemet és akkumulátort bedobáltam a tatyómba, két zseblámpával együtt. A harmadik a kezemben volt, épp bele tettem pár elemet és fel-felvillantottam, hogy kipróbáljam. Közben Buci berohant az üzletbe, a szemembe nézett. Nem tudtam, mit akar, viszonzásul csak én is néztem, mint borjú az új kapura. Elkezdett hebegni nekem arról, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy kis tüzet. Nem tudtam hova tenni. Közben odaugrott a sörös polchoz, és elkezdte kiöntögetni a sört. Először haragudtam rá, hogy még is mi a fenét művel, azzal az értékes nedűvel - azért mert ő nem szereti, nem kell kiönteni... Folytatta a mondókáját. Azzal jött elő, hogy készítsünk molotov koktélt. Én inkább egy zöldalmás-mojitot kevertem volna. De azt sajnos, molyirtóból nem lehet csinálni. Már pedig a boltban legfeljebb az volt.
Buci rám mosolygott, majd kirohant a kúthoz. Egy kannába tankolt egy kis benzint. Elég nehézkesen ment neki, ráadásul eleinte nem is tudta eldönteni, hogy 95-öst vagy 98-ast tankoljon. Én addig leemeltem az egyik polcról egy tölcsért, gondoltam jó lesz a molotov készítésnél, majd a bejárat melletti Shell zászlót is szétkaptam. Jó lesz tömítésnek. Buci közelebb sétált a bolt bejáratához, mi Suzyval kimentünk hozzá, és végignéztük, amint elkészíti élete első molotov koktélját. Egészségére, annak a tetűnek, aki majd kap belőle! Miután elkészült mind a négy, Buci elpakolta őket. Kérleltem, hogy csináljunk még párat, de úgy vélte, nem tudnánk már rendesen elpakolni. Szerintem félt, hogy elejtjük, aztán az égő lesz... Szóval indultunk. Csakhogy akkor villant be, hogy kéne is valami, amivel meggyújtuk a kanócokat. Szóltam Bucinak, majd visszarohantam öngyújtóért. Úgy, ahogy volt a pulton, az egész stócot besöpörtem a táskámba, csak egyet-egyet hagytam elől.
Egészen addig, nem is figyeltem, hogy ennyire eltelt az idő. Tök sötét volt, eljött az este. Már nem láttuk jónak a hazamenetelt. Pláne, hogy az utcákban, már igen sokszor kimaradozott a világítás. Pár házzal arrébb észrevettem egy elég kicsi, de biztonságosnak tűnő házat, aminek sípcsont magasságban is voltak ablakai. Ez kell nekünk! Pince. Tökéletes menedék éjszakára.
Gyorsan betörtük a kis ház ajtaját. Nem mondom, hogy valami szerencsésen jártunk. Majdnem szívrohamot kaptam, a rohadt életbe. Akkora hangerővel kezdett el visítani az a rohadt riasztó. Befutottunk, így utólag elég felelőtlenül. Buci hamar megtalálta a biztosíték dobozt. Elkezdte lenyomogatni a biztosítékokat. Harmadik próbálkozásra sikerült eltalálnia a riasztót. Csend lett. Milyen kár, hogy ez a felriadt zombikat már nem nyugtatta meg. Amint kinéztünk az ablakon, egy elég nagy csoportot láttunk közeledni. Baszki... Buci előkapta a molotovokat. Kettőt átadott nekem, kettő nála volt. Kapkodva gyújtottuk meg a kanócokat, alig sikerült. De sikerült... Fú, még most is kiver a víz, mikor belegondolok, mennyire szoros helyzet volt. Rossz érzéssel váltam meg az üvegektől, ugyan is arra számítottam, dicsekedhetünk vele KTMéknek, hogy milyen jól összeraktuk. Szóval elhajigáltuk a molotov koktélokat, majd lángba borult az utca, egy elég nagy része. A horda egy része égve rohangált, szerte-széjjel. A másik része viszont felénk rohant, szintén égve.
Gyorsan berohantunk a lakásba. Bevágtuk magunk után, a betörés következtében, kicsit csálévá alakult ajtót, majd odatoltuk a lakás közepén talált asztalt, kanapét és egy éjjeli szekrényt is. Szerencsére nem volt nehéz egy ilyen kis lakásban, megtalálni a pincelejáratot sem. Amint befutottunk a pincébe, késsel a kezünkben körbenéztünk. Ide már jól jött a zseblámpa. Miután megállapítottuk, hogy tiszta a terep, gyorsan csuktuk be magunk után a pince ajtaját. Pillanatok alatt oda dobáltunk minden kacatot, amit odalent találtunk. Egy újabb barikád építés. Az igazat megvallva, tököm tele volt már vele. Ki is izzadtam rendesen, hiszen két ajtót torlaszoltunk el egymás után. Bűzlök már nagyon, szerintem, ha visszajutunk KTMhez és Csabeehoz, alaposan lezuhanyozom. A pince szűk, piszkos ablakain alig lehet kilátni. Tényleg marha nagy kosz van itt. Ideje abbahagyni az írást, Buci már vagy tízszer szólt, hogy jó lenne abba hagyni. Befejezem mára, remélem holnapra, eltűnnek innen a tüzet elkerülő, vagy túlélő egyedek, akik a lakás ajtaját és falát csapkodják. Ugyanis még halkan leszűrődnek a dörömbölések. Ma sem lesz nyugodt éjszakám...
