Hetedik nap. Ennyi kávét életemben nem ittam még. Csabeeval egész este ébren voltunk, hisz bármikor visszaérkezhettek a többiek. Ezalatt kitakarítottam a fürdőszobát is, mert muszály volt valamivel elfoglalni magamat, és zuhanyozni se árt néha. Az idő rettentő lassan telt, csak rájuk tudtam gondolni.

Minden egyes percben reméltem, hogy meghallom a sípot, de arra kora délutánig kellet várnunk. Az éles süvítő hang hallatára megremegtek a kezeim és a lábaim, kapkodva toltam el a torlaszt a kapu elől, amit el is felejtettem visszatolni, annyira megörültem barátaim látványának. A kapu visszatorlaszolása után bementünk a házba, Csabee rögtön bevette a fájdalomcsillapítót, amiért igen boldog volt. Cob meglepett minket zseblámpával, elemekkel, új ruhákkal. Csabeenak még lőszert is találtak. Egy élmény volt lezuhanyozni, az a több napos kosz ami rajtunk volt... Vacsorára konzerv volt, a kedvencem, löncshús. A többieknek nem nagyon ízlett, ezt ki is nyilvánították, szóval lassancsak ideje lessz megtanulni főzni. Nem baj, van két remek szakácsunk, majd ők megtanítanak. Délután rengeteget beszéltünk a napok eseményeiről, ijesztően sok minden történt.

Csabee sebeit is elláttuk, szegénynek nem volt kellemes a fertőtlenítés, de muszály volt. Már nagyon álmos vagyok, nemsokára jön a váltás az őrségben, már majdnem leragadnak a szemeim.