Ma korán reggel KTM keltett, hogy odakinn emberek vannak. Vagy legalábbis egy jármű.

Mire én teljesen magamhoz tértem, addigra Csabee, meg Cob kirohantak már az ajtón. Mire utolértem őket, már késő volt, csak ordítottam, mint egy hülye, hogy lehetőleg ne akarják megöletni magukat. Biztonságból jobban lehet autót nézni. Persze a fülük botját se mozdították az óbégatásomra... Visszarohantam az udvarba, felmásztam a létrán a tetőre. Mire felértem, már láttam a kocsit én is. Két ember ült benne, és, amennyire a hajnali fényben ki tudtam venni, fegyveres emberek! Amit gyorsan be is mutattak. Én ordítoztam Cobéknak, hogy vigyázzanak, de szerintem nem hallották, mert nem fordultak meg. A csávó kipattant a kocsiból, felkapta a gépfegyvert, eleresztett egy sorozatot. A zombi megpördült, majd összeesett. Felsóhajtottam. Mázli. Azok ott elől vitatkozni kezdtek, én meg megint ordítottam, mint egy szamár, mert a lövéshangra feléledt a környék. Megint óbégatni kezdtem, hogy gyorsan húzzanak haza, a kapu mögött biztonságosabb. Persze, megint nem figyeltek rám. Helyette vitatkoztak valamin, aztán bepattantak a kocsiba. Én meg csak néztem. Hogy a szarba mennek?

Aztán bekanyarodtak a mi utcánkba, közben torkolattűz, vagy valami hasonló villant a kocsiban. Most meg leizzadtam. Mi a fene történik? A következő pillanatban meg majdnem megvakultam. A kocsi tetején hirtelen három nap villant fel, vagy valami hasonló, de úgy éreztem, kiégeti a szemem a helyéről. Reflektor volt... Közben Su meg KTM is megjött, együtt néztük a lenn zajló lőharcot. Mondjuk, sokat nem tudtunk beszélni, azonkívül, hogy fedezékbe húzódtunk, és lapultunk, mint a fene. Mikor csend lett, felnéztem. A csávó, aki már csak egyedül volt, átadott Cobnak valamit, majd elindult, egyedül. Mire ordíthattam volna neki, már elveszett a házak mögötti részen. Lövés dördült. Egyetlen egy, csendes, magányos lövés. Aztán csend. Lerohantam Cobékhoz. Csabee elszaladt a ház mögé, Cob meg hullasápadt arcal betámolygott a kapun.

Csabee meg betámadott minket, hogy menjünk boltba. Elcaplattam a táskámért, aztán elindultunk. Az odaút a szokásos, már lassan kitaposott ösvényen haladtunk. Összepakoltam a maradékot, ami megmaradt a polcokon, nem romlott meg, nem mászott, nem szaglott, nem bűzlött, és nem akart megenni minket. Szóval, nem sok maradt. Nagyban pakoltuk a táskába a cuccokat, mikor léptek koppantak. Koppantak? Inkább dobbantak, zubogtak, csattantak. Szal, dübörögtek. Óvatosan közelebb kúsztunk az ablakhoz. Gyorsan körbenéztem. Szél semmi, remek. De aztán elhűltem. Odakinn egy emberhegy sétált. A hegyet szó szerint kell érteni! Saccra volt vagy három méter. A combja lehetett olyan vastag, mint én... Bőre elzöldült, néhol mintha szürkés penészfoltok lettek volna rajta. Elképzelésem sincs, mi volt az... Körötte egy csoport "normális" zombi keringet. Mint egy bandavezér körül a sleppje. Gondolatban előkaptam a papírt, tollat, aztán nekiálltam szorgalmasan jegyzetelni az eddigi megfigyelések mellé.

Szóval. Az emberhegy zombi nem úgy üzemelt, mint a többi. Mintha célja lenne, haladt előre. Szerencsére csak lassan, bár, ez nem jelentett semmit. Tényleg egy vezérhez hasonlított, ugyanis a többiek, akik melette voltak, szintén cél felé igazodtak. Ezek nem céltalanul kóboroltak, hanem haladtak szépen, előre. Kiváncsi lettem volna, vajon ha célpontot vesznek észre, hogy támadnak? Mondjuk annyira nem érdekelt, hogy magam bőrét dobjam oda nekik... Viszont erről a "fajról" is minél többet meg kéne tudnunk. Vajon egyedi eset lehet, vagy több ilyen is kifejlődött? Merthogy normál ember nincs ekkora, az biztos... Lassan kihajóztak a látótérből, de a dübörgés megmaradt, majd az is elhalt. Én meg megint ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy sürgősen egy laborban legyek, némi vér, és szövetmintával. Meg egy kézigránátot is akarok. Isteni szikra gyulladt az agyamban. Nitroglicerin! Ha nem robban fel a kezünkben (amire azért van esély)

akkor remekül lehetne használni pl. ilyen hegyek felrobbantására! Egyetlen gond: piszok könnyen robban. Viszont lehetne csinálni belőle dinamitot. Az hatékonyabb lenne, mint a molotov.

Holnap megpróbálom megfűzni Cobékat, hogy menjünk vissza a gyógyszertárba. Igyekeztem felidézni a receptet. Mire észbekaptam, már haza is értünk. Kipakoltuk a cuccokat, megírtam a készletlistát, most meg ülök a sarokban, Cob kókadozik, Csabee KTMel kiment autót suvickolni. Éjjel én leszek vele a soros őrködésben. Ennyi történt ma. Előre a kémiáért!!  Nem szeretek éjszakázni...