Buciba a reggeli őrködés folyamán biztosan beleállítottam a frászt a Titánnal kapcsolatos teóriáimmal (Titánnak neveztem el azt az óriás zombit), mert kb 10 percenként fel akarta ébreszteni a többieket, amit végül az 5. próbálkozásnál már véghez is vitt.

Valami robbanóanyagot akart gyártani, ahhoz pedig vissza kellett mennünk a patikába. Őrült ötlet volt, de inkább egy robbanásba haljak bele gyorsan, minthogy annak a batár állatnak a szorításától, lassan.

Elég hülye ötletnek tartottam Suzyt egyedül hagyni a házban, ám a környéken nem kószált egyetlen egy zombi sem, így azért könnyebb szívvel hagytuk őt hátra. A biztonság kedvéért a másik AMD-t otthagytuk neki. Megmutattam neki az alapállást, és hogyan tüzelhet, illetve biztosíthatja be a fegyvert, aztán pedig útra keltünk.

Szerencsére nem kellett használnom a fegyvert, mivel a többiek sikeresen be tudták cserkészni áldozataikat. Ahogy elnéztem, napról napra kegyetlenebbül és mindenféle szánalom nélkül véget vetnek a szörnyek életének. Csodálom is őket. A gyógyszertár ajtaját elég szépen bezárták, de Cob és KTM közös erővel felfeszítették, és így már szabad volt a pálya. Buci nem sokat teketóriázott, egyből hátra rongyolt és hallottuk, ahogy matat valamit, majd abbahagyja és kiszólt, hogy menjen valaki segíteni neki. Cob és KTM elzárkóztak a segítkezéstől, így én mentem hátra.

Mivel én nem értek a robbanóanyag gyártásához, ezért inkább megkerestem és összegyűjtöttem az alapanyagokat, amiket Buci kért. Baromi sokáig csináltuk, közben párszor a Bucc a szívbajt hozta rám a "Hát ez most lehet robbanni fog... Hehe" szövegével, de aztán végül túléltük. A kérdésemre, miszerint mennyi esély van arra, hogy felrobbanunk, nem tudott pontos adatokkal válaszolni. Igazán megnyugtató volt, tényleg. Mikor elkészült mind az 5 bomba, elkezdtünk keresni valamit, amiben szállíthatjuk. Találtunk is egy fém dobozt, ami megfelelt a feladatnak. Vagy másfél, két óra múltán befejeztük a mesterművet, és indultunk visszafelé. Jó sokáig tartott a hazaút, de nem a sok zombi miatt, hanem amiatt, nehogy felrobbanjunk a nagy sietségben.

Már egy pár napja érlelődött bennem a dolog, de csak a mai napon jutottam arra az elhatározásra, hogy nekem mostmár TÉNYLEG kell valami közelharci fegyver. Bementem tehát a konyhába és a vágóeszközök között kutakodtam. Választásom végül egy bárdra esett, ami nem volt se nagy, se kicsi, olyan pont hozzám illő volt. Egy fenőkövet is találtam, amivel kiéleztem, majd a többieknek is javasoltam, hogy tegyék ugyanezt. Még tartót nem sikerült szereznem a fegyveremnek, így valószínűleg este még próbálok valamit kitalálni, hogy mi lenne az, ami engem sem zavarna futás/bújdosás közepette, mégis gyorsan előránthatnám a fegyvert.