Közös megegyezés alapján, 2010. Szeptember 8-i nap befejezésével, elkezdem írni a naplóm, egy olyan világban, ami teljesen átalakulni látszik. Ahol az események felgyorsultak és az emberek nagy része, vérengző vadállattá változott, változik. Ez egy túlélő naplója. Egy túlélőé, aki a borzalmas helyzettel bár tisztában van, de még is megpróbál optimista lenni, mivel mást úgy sem tehet. Az önmarcangolásnak, pedig semmi értelme. A napló ötlet egyébként KTM-től származik. De valljuk be őszintén... Ki más lehet olyan őrült, hogy egy ilyen helyzetben naplót irkál. Bár kitudja, talán megnyugtat az írás. Majd meglátjuk...Minden esetre remélem, Csabeeval minden rendben lesz.

A történetem 2010. Szeptember 3-án kezdődik. Négy barátommal ekkor indultunk el túrázni, a Hármashatár-hegyre. Suzy, Buci, Csabee, KTM és én. Az éjjel a hegyen sátoroztunk. Nagyon jól éreztük magunkat. Még KTM is, egész jól el volt - annak ellenére, hogy nem túl sok kedve volt eljönni velünk - persze ez lehet, hogy a rumos-kóla érdeme.

Szeptember 4-én délelőtt összepakoltunk és úgy déltájt elindultunk lefelé a hegyről. Az első ijesztő élmény ekkor ért minket. Csabee eltűnt. Már vagy két perce aggódtunk érte, kezdtük volna keresni, amikor felbukkant. Egy bokor mögül jött ki, majd közölte ne parázzunk, csak dobott egy sárgát. Alig, hogy tovább mentünk, egy csoportot láttunk meg. Ami viszont tényleg ronda látvány volt. Mint a kannibálok, akik már egy hónapja nem ettek, egymást harapdálták. Nagyon megijedtünk, nem hittünk a szemünknek. Egy fiatal pár épp arra sétált, akit a csoport is észrevett (ez annyiban szerencsés volt, hogy legalább nem ránk vetettek szemet). Az éhes banda utolérte a fiatalokat, és elkezdték széttépni őket. Rémisztő látvány volt. Utoljára akkor ijedtem meg ennyire, amikor olvastam egy cikket, amiben arról volt szó, hogy Uwe Boll új filmet forgat. Egyértelmű volt, hogy túl sok választásunk nincs. Elkezdtünk futni lefelé a hegyről, ahogy csak tudtunk. Mikor már elég messze jártunk, lassítottunk. Mindenki ki volt akadva, de megállni nem állhattunk meg. Mentünk tovább. A városba érve káosz fogadott minket. Menekülő emberek, ordibálás, annak ellenére, hogy a rádióban a szokásos "nem lesz semmi gond" szöveg ment, a "mindenki maradjon otthon" kíséretében. Sokat bujkáltunk, néztük a történéseket, nem tudtuk mit tegyünk. Kezdett esteledni, hát eldöntöttük, hogy keresünk egy lakást, ahol éjszakára meghúzhatjuk magunkat. Találtunk is egyet. Egész tetszetős volt, viszont volt egy kis szépséghibája, amit Suzy vett észre. A hátsó szobában egy olyan "zombi" volt, mint amiket az erdőben láttunk. Persze, hogy nekem és Bucinak kellett kezelésbe venni a szoba tartalmát...mivel nálunk volt kés. Bátran rúgtuk be az ajtót (mivel nem volt más választásunk), viszont már kevésbé bátran hátráltunk ki az udvarra, immár mind az öten. Végül egy kis elcsalogatós trükkel - amiben KTM asszisztált - támadtuk hátba a dögöt. Elég rossz érzés volt, amint a kés áttörte a koponyáját, de legalább nem voltam egyedül, Buci mindvégig átélte mindazt, amit én. Miután biztonságosnak véltük a lakást, a bejárati ajtót és az ablakot is eltorlaszoltuk. Bár volt kaja a lakásban, bármennyire is furcsa, nem volt étvágyunk. Aludni sem tudtunk, jobbnak véltük hallgatni, az utcáról beszűrődő, félelmetes, hangokat, sikolyokat.

Szeptember 5-én nem sok minden történt. Fáradt voltam, de örültem, hogy felkelt a nap. Annak, hogy meg is éltem, még inkább... Sokszor próbáltunk hazatelefonálni, de a telefonok hol nem működtek, hol foglaltat jeleztek. Ha véletlen kicsenget, akkor sem vette fel senki. Mindannyian nagyon aggódunk a családunk miatt, de sajnos semmi mást nem tehettünk. Egyelőre mi sem tudjuk, mi folyik itt. A rádióban már megunták a munkát, vagy fene tudja, minden esetre süket volt az összes frekvencia. Az egész napot a lakásban töltöttük. Az ételt, amit a konyhában találtunk, elfogyasztottuk, hiszen az előző nap elég megterhelő volt, főként evés nélkül.

A harmadik napon, 6-án még mindig tanácstalanok voltunk. Viszont egy valamit biztosra tudtunk. A kaja elfogyott, és enni, pedig muszáj. Tehát kaját kell "vadásznunk". A többiek Addig-addig faggattak, mint egyetlen pestit (nem mintha ez jelentene bármit), még eszembe nem jutott, hogy van a közelbe egy bolt. Így hát úgy döntöttünk, hogy ideje elmenni oda és gyűjteni egy kevés kaját. Szerencsére észrevétlenül sikerült eljutni az üzletig. A boltban se leselkedett ránk veszély. Bepakoltunk, és indulni akartunk vissza, a lakáshoz. Viszont KTM észrevette az bolt ajtajából, hogy túlélők vannak a házunk tetején. Aztán észre vette azt is, hogy ha nem segít senki rajtuk, akkor nem sokáig lesznek túlélők. Na megint kik mennek? Hát persze, hogy Buci és Cob. Szóval Buci és én futásnak eredtünk, és szerintem abszolút rekordidőt döntve értünk a házig. Benéztünk a lakásba, minden tiszta. Már rohantam volna fel a tetőre, mikor Buci szólt, hogy még is mit akarok tenni, a tetőn lévő zombikkal? Azt se tudjuk pontosan, hányan vannak, vagy hogy élnek-e még a túlélők. Odaugrott egy asztalhoz, hogy vigyük ezt. Azon gondolkoztam, hogy közölnöm kéne-e vele, hogy mi most nem kajálni akarunk a tetőn, de mire neki kezdtem volna, elmondta az ötletét. Tehát felfutottunk az asztallal a lépcsőn, majd nekifutásból taszítottuk le a mocskokat a tetőről. A két túlélő szóhoz sem tudott jutni, mi viszont rájuk ordítottunk, hogy jöjjenek. Lefutottunk a lépcsőn, ki az udvarra. Megindultunk a kapu felé, amikor az egyik túlélőt elragadta egy fenevad. Erre mit csinált a másik marha? Utána rohant, a ház mögé... Pedig mi próbáltuk visszatartani.

Megint egy rémisztő esemény, őt egy másik kapta el, aki valamelyik lakásból szabadult ki. Futottunk kifelé az udvaron, de hirtelen megláttunk egy harmadikat is, a tetőn. Beugrottunk a fal mellé, szorosan és leskelődtünk, mint perverz gyerek a fa tetejéről...na jó, kicsit másképp. Mikor már biztonságosnak látszott a terep, sprintelni kezdtünk kifelé. A zombi pedig utánunk. Épp, hogy visszaértünk a boltba, mielőtt utolért minket... A rémület, az izgalom, a sok futás rendesen lefárasztott minket. Buci és én majdnem a földön fetrengtünk, de ez esetben nem a röhögéstől. Viszont az ajtót még csapkodta a vadbarom... Akkor vettem észre, hogy eltűnt a késem a földről, amit magam mellé dobtam. KTM lenyúlta, hogy kinyírja az üldözőnket. Hirtelen kinyitották az ajtót, és vagdosódtak. Sokat nem láttam, csak a suhanást halottam a fülem mellett. Buci ekkor érezte idejét annak, hogy tökélyre fejlessze a késdobási képességét, ami egyenlő volt a nullával. Vagy mégsem? Talált. KTM befejezte a feladatot, még egy jól irányzott vágás és a rém meghalt. Ennyi izgalom elég volt mára. Tudtuk, hogy a lakásunknak búcsút inthetünk, azt most "csövesek" lakják. Úgyhogy bebiztosítottuk a boltot és ráadásul a tetőn éjszakáztunk, váltott őrségben, így mindenki próbálhatott kisebb időkre szundítani egyet.

Eljött a negyedik nap. KTM didergett, nem is értettem, hogy miért. Minden esetre néha már egészen szórakoztató látvány volt, ahogy össze-össze kocogtak a fogai, miközben véleményt próbált nyilvánítani. Mindannyian haza akartunk menni, családunk megmentésének reményében, de tudtuk, ez eleve halott ötlet. Rajtam kívül mindenki messze lakik, de az én esetem sem egyszerű. Átvágni a városon? Két késsel? Erre még Chuck Norris sem képes. Ráadásul mennyi zombi lehet egy olyan lakótelepen, mint ahol én lakom? Szóval családlátogatás elvetve.. Inkább egy tágasabb, jobban védhető menedék ötletén járt az eszünk. KTM didergő hangon mondta el véleményét, ami valljuk be, egész helyes meglátás volt (persze a kivitelezést már inkább ránk bízta volna). Tanakodtunk még egy keveset, mikor lövések dördültek, majd csend is lett rögtön. Mindenki lelapult. Meggyőztem a többieket, hogy meg kéne nézni, ki az. Gondoltam valami túlélő lehet, hátha tud segíteni és lesz egy fegyveres tagunk is. Óvatosan lelopódzkodtunk a tetőről, egészen a lövések kiindulópontjáig. Összetört autókat találtunk. Az egyik egy rendőrautó volt, a másik meg egy igen szépen, konzerv dobozzá változtatott opel. Az opel szélvédője igen gusztustalanul nézett ki. Valaki belülről látta jónak, hogy az üvegbe törölje az agyvelejét. Mikor már nagyon közel voltunk, akkor vettük észre, hogy a rendőrautó mellett egy rendőr feküdt. Mily meglepő. Kár, hogy meghalt. Ezt is megették. Odamentünk a rendőr holtteste mellé, majd Buci bár okkal, de rám hozta a frászt. Észrevette, hogy a rendőr sebei feltűnően

gyorsan gyógyulnak. Persze Csabee nem figyelt, és nem hallotta Buci észrevételét. A rendőr kezében maradt pisztoly után nyúlkált. Rohadt pisztoly... Aztán hirtelen nagy hörgés, káromkodás, lövések. Nem tudtam, mitől ijedtem meg jobban: attól, hogy a rendőr zombiként hirtelen felült, vagy attól, hogy Csabee iszonyat hangerővel kurva anyázott és lövöldözött mint egy félőrült. Minden esetre sikerült neki ellőni az összes skulót, tartalék tárat meg nem találtunk. De legalább a rendőr nem lakott velünk jól. Jobbnak láttuk, ha iszkolunk onnan, mivel hangoskodtunk eleget, még a végén ránk talál egy horda fogyatékos kannibál, aztán nézhetünk. Bár egyelőre még nem tapasztaltuk, hogy figyelnének a hangokra, de fő a biztonság. A nap hátralevő idejében KTMmel chipset kerestünk, aztán elfogyasztottuk a tetőn. Mi már csak ilyen mohók vagyunk, de kell egy kis élvezet is a nagy izgalmak során. Az éjszaka már aludtam egy kicsit, úgy látszik kezdek belenyugodni a helyzetbe. Viszont az álmaim elég otrombák voltak. Gondolom az éjszaka során kiadott, gusztustalan hangok miatt. Idegeskedtem is mikor felkeltem. Mi a jó, büdös, francért nem lehet hagyni, az embert aludni rendesen? De együttérzésre, sajnos nem számíthattam.

Így jött el az ötödik nap. Szóval fáradtan kezdtem utamat, a szokott kis csapattal. Kicsit éhes is voltam, de miután Buci felébresztette Csabeet, hogy indulunk, már nem volt arcom leülni enni. Hogy egészen pontosan hova megyünk, még nem tudtuk, azt viszont, hogy tovább kell állnunk, és hogy mit keresünk, igen. A tetőről a bolton belül, lépcsőn mentünk le. Amint kiléptünk az ajtón, elég gyors tempót vettünk fel. Nem is csoda, kint az utcában úgy hemzsegtek a büdös szájú, rothadó, élőholtak, mint a halak, egy konzervben. Csabee nem egészen értette, hogy szaporodtak el ilyen gyorsan a zombik. Biztos a döbbenet blokkolta le az agyát, de nem ugrott be neki, hogy tegnap az a rendőr milyen gyorsan is "éledt újra". Megint csak, a boltba menetelhez hasonlóan, fedezékben próbáltunk közlekedni. Hol házak, hol kerítések mellett, olyan szorosan, ahogy csak tudtunk. Hála az égnek, nem is vontuk magunkra a figyelmet. Csakhogy, elfogytak a házak, kerítések, minden fedezék. Az utca következett, halacskákkal. Szerencsére, ebben az utcában nem voltak sokan. Csak pár példány. Még jó, hogy nem horgászni jöttünk. Persze az a néhány kis élőhalottacska is elég para volt számunkra, de mivel ez volt a legalacsonyabb populációval rendelkező utca a környéken, mennünk kellett. Megint hagytuk KTMet megnyilvánulni, ugyanis a formációban, amit felvettünk, ő volt a frontember. Megnyugtattam, hogy a tegnap talált vascsöve a leghosszabb fegyver, amit zombik ellen is be tudunk vetni. Szóval KTM visszaszámolt, majd megindult, egyenesen előre. Őt követte Buci és Suzy, majd jöttem én, és leghátul Csabee. KTM úgy futott elöl, mint valami profi. A baseball két, fontos részét - ütés, hazafutás - egy műveletbe gyúrta, és rongyolt. Szóval futás közben, ütötte a dögöket. Az egyik ütés után, már azon gondolkoztam, megpróbálom elkapni a baseball labdát. Kicsit fel is fordult a gyomrom, mikor láttam, hogy ami elrepült, az igazából egy zombi agy. Szép ütés! Kis futás után, egyszer csak KTM visszanézett, majd egy 180-ast lerendezve, elfutott mellettem.

Gyorsan hátrafordultam, de addigra Csabee is felordított. Csabee formációt bontott... Ebben persze, egy igen jóvágású, de idiótán öltözött agy-halott segített neki. Mindig mondtam, hogy ne barátkozzon ilyen alakokkal. A pozitívum a történésekben annyi volt, hogy KTM időben cselekedett, és egy jól irányzott ütéssel, letessékelte a házszám tévesztett mocskot, kedves barátunkról, aki még is megsérült. Reméljük, hogy karmolás, harapás nem érte, de féltettem. Mi van, ha megfertőződik? Azt sem tudtuk, egészen pontosan, hogy terjed a vírus. Nem tudtam a félelmem tárgyával sokáig foglalkozni, mivel jött egy újabb probléma. Suzy figyelmeztetett minket, hogy túl nagy a nézőközönség, és autogramot is akarnak kérni. Csakhogy ezek a retkek az autogramot, a mi testrészeinkre íratták volna. Buci gyorsan véget vetett a tétlen, kétségbe esett állapotunknak. Elordította magát, hogy fussunk. Újra küzdöttünk az életünkért. Csabeet én és Buci segítettük fel. Nem veszíthetünk el senkit, pláne egy ilyen embert. Mindig lehetett rá számítani, persze ez a csapat összes tagjára igaz. Ezért is voltam rá annyira mérges, mikor a sérülése után azt magyarázta, hogy hagyjuk ott. Azt mondta, így csak lassít minket, meg nem fogjuk túlélni, ha vele bajlódunk. Nem volt idő a

csöpögős részekre, csak egyszerűen ráordítottam, ha nem fogja be a lepénylesőjét, és nem tér észhez, én csinálom ki. Szerencsére bevált. Elfogadta a tényt, hogy ma még nem hal meg, mert mi nem hagyjuk. Bucival ketten továbbra is segítettük a járásban, Suzy és KTM, előttünk ment. Futottunk, ahogy tudtunk, de ezek a gyalog kakukk fajzatok, már majdnem beértek minket. Ezt Suzy szóvá is tette, egy hangos kiabálás formájában. Elérkeztünk egy sarokra, KTM nem teketóriázott, tudta, itt be kell fordulnunk, hátha egy kis előnyt szerzünk, ha szem elől veszítenek minket. Futottunk egy keveset, majd hátrafordultam, hogy megnézzem, mennyire vannak közel az üldözőink. Teljesen meglepődtem, mikor Buci elkezdett jobbra húzni. Majdnem elestem... Miközben előrefordítottam a fejem, félhangosan csak annyit mondtam: "a picsába már, mi a...".  De sikerült irányba állni, és befutni Csabeeval a házba, amit KTM ügyesen kinézett. Elég erősnek, masszívnak látszott a bejárati kapu, ahhoz, hogy meg tudjunk pihenni úgy, hogy talán nem törik ránk. Alig, hogy átléptünk a kapu túloldalára, és pár lépést még megtettünk, szegény Csabeet lefektettük a földre, és fejünkhöz kapva, rohantunk vissza Bucival, a kapuhoz, amit gyorsan be is csuktunk, majd nekidőltünk. Épp kifújtuk magunkat, amikor elkezdtek dörömbölni a kapun. Úgy négy-öt szarházi lehetett. Szerencse, hogy a kapu mágnes-záras volt, és automatikusan záródott. Az, hogy nyitva találtuk, még nagyobb. A bejárat mellet volt pár szemetes konténer is, szóltam Bucinak, hogy a biztonság kedvéért, gyorsan borítsuk a kapunak őket. Jól tele voltak, szóval jól szolgáltak minket, ráadásul alig voltak büdösebbek, mint mi. Éppen felborítottuk az utolsó konténert, mikor mögöttünk, sírdogálást hallottunk. Suzy volt az, KTM pedig egyre hangosabban ismételgette: "Csabiii, Csabiiii, CSABIII!!! ÉBREDJ!".

Meghűlt bennem a vér. Bucival gyorsan rohantunk oda Csabeehoz. Mozdulatlan volt, semmire sem reagált. Odatettem a kezem a nyakához, az ütőeréhez, hogy megnézzem a pulzusát. Bár nagyon lelassult, de volt neki. Szerencsére élt. Lehet, hogy fájdalmában eszméletét vesztette, nem tudom. Buci és KTM gyorsan körbenéztek az udvaron, majd se szó, se beszéd, berúgták a lakásajtót. Óvatosan vonultak be a házba. Körbejárták az egész lakást, majd kiordították, hogy tiszta a terep. Épp fel akartam karolni Csabeet, hogy bevigyem a lakásba, amikor a lakás ablakán, hirtelen nagy csörömpöléssel esett ki egy fenevad. Nem tudom, mi történhetett odabenn, mintha a részeget dobták volna ki, a kocsmából. KTM és Buci kirohantak az udvarra. KTMet nagyon elragadták az indulatok, biztos Csabee sérülése is rátett még egy-két lapáttal, de amit művelt... Már féltem tőle. Persze ésszerűen cselekedett. A már amúgy is elég véres vascsövével odaugrott, az üvegszilánkok vágásai által, még véresebb, földön fekvő zombihoz, majd hatalmas suhintással csapott a fejére. De ennyi nem volt elég, újra felemelte a vascsövet, és újra lesújtott. A harmadik ütést már nem vártam meg, elfordítottam a fejem. Csak azt hallottam, ahogy egyre gyorsabban suhog a cső, és az eleinte, tompa ütések hangja, egyre élesebbé, fülsértőbbé válik. De ő még mindig csapkodott. Buci rászólt, hogy elég lesz, de még mindig nem hagyta abba. Kicsit ki keltem magamból én is, elég nagy probléma volt az, hogy az eszméletlen Csabeet, a vállamon támogattam. Hát ráordítottam: "KTM, A BÜDÖS KURVA ÉLETBE, HAGYD MÁR ABBA AZT A TETVES CSAPKODÁST! VEDD MÁR ÉSZRE, HOGY MÁR CSAK AZT A ROHADT BETONT ÜTÖD!".

KTM megrándult, mint aki hirtelen észhez tért. Abba hagyta, és remegő kézzel dobta földre a vascsövet, majd a fej nélküli tetemre nézett, és azt mondta: "Megkaptad, amit megérdemeltél, te geci". Suzy is teljesen kikészült az eseményektől, mindannyian nagyot nyeltünk. Buci gyorsan odasietett hozzám, és segített Csabeet bevinni a lakásba. A nappaliban megláttunk egy kényelmes kanapét, hát odafektettük Csabeet. KTM és Buci még kimentek az udvarra eltorlaszolni a kaput, a lakásban talált kisebb bútorokkal. Szerencsére a ház körül magas, kőkerítés volt, így ott nem juthatott be semmi. KTM elvonszolta az általa péppé vert hullát, az udvar hátsó felébe, a háztól viszonylag messze. Buci pedig, hozott a lakásból pár vödör vizet, és fellocsolta vele a lakás előtti betonozott részt. Bejöttek, majd eltorlaszolták a lakásajtót is. Mindenki a nappaliban helyezkedett el. Suzy betakarta Csabeet egy paplannal, amit egy másik szobából hozott. Szóltam neki, hogy

nézzük meg van-e valami sérülése, de alig, hogy odamentem hozzá, és megérintettem, mocorogni kezdett. Buci és KTM is odajött. Suzy megkérdezte, Csabeet, hogy hogy érzi magát, aki erre felmordult: "Szerinted? Hogy a kibaszott picsába érezhetném magam?". Suzy mérgesen szitkozódva ment ki a szobából. De biztos vagyok benne, hogy a méreg mellett, a szomorúság sokkal nagyobb méreteket öltött a szívében, akár csak nekem, Bucinak és KTMnek. Szerintem Csabeenak sebláza volt, vagy valami hasonló. Esetleg belső sérülés? Vagy beverte a fejét és agyrázkódást kapott? Nem tudom, bár csak megnéztem volna a Dr. House 6. évadját is...Csabee különös megnyilvánulása után, mindenki követte Suzyt. Jobbnak láttuk, ha Csabee pihen, mást most nem tehettünk. Amint távolodni kezdtem a kanapétől, Csabee a kezem után kapott. Hátra néztem. Megkért, hogy hozzak neki papírt és tollat, naplót akart írni. Mondtam neki, hogy most inkább pihenjen, de ragaszkodott a naplóíráshoz. Félt, hogy már nincs sok hátra az életéből. Bementem a konyhába, a többiek oda vonultak el. Éreztem, hogy valami finomat főznek. Suzy és Buci tevékenykedtek a sparheltnál. A nappaliban égve hagytam a kis állólámpát, amit még a lakásba vonulás után kapcsoltunk fel. Elég fénye volt, hogy kellemesen, nyugtató fénnyel, bevilágítsa a nappalit, viszont a fény - lévén, hogy az ablakokat a lakás raktárában talált deszkákkal, Buci beszögelte - nem igazán jutott ki.

Tudtam, hogy KTM írt már naplót, szóval kértem tőle pár lapot, és egy tollat. Miután odaadta, kérdezte, hogy mire kell. "Csabeenak." - mondtam, majd sarkon fordultam, és bevittem neki. Mire beértem, már aludt. Letettem az ágya mellé és hagytam pihenni. Örültem, hogy megfogadta a tanácsom. Visszamentem a konyhába, és beszélgetni kezdtünk. Mindannyian féltettük Csabeet. Eldöntöttük, hogy ma megint felváltva őrködnünk kell, de most Suzynak is részt kell vennie benne, mivel Csabeenak pihenésre van szüksége. Továbbá Bucival elhatároztuk azt is, hogy mi is írunk naplót, és így mind a négyünknek lesz sajátja. Közben elkészült az étel. Mindenki evett pár falatot, majd halkan átmentünk a nappaliba. Még volt egy-két párna és pokróc a szobában, ahonnan Suzy a paplant hozta, úgyhogy "megágyaztunk" a földön. KTM és én kezdtük az őrködést, egészen úgy hajnali háromig figyeltük a zajokat, illetve Csabeet, aki a mi őrködésünk alatt, pár, kisebb nyöszörgésen kívül, nyugodtan aludt. A lámpa egyébként közös megegyezés alapján, egész éjjel égett, így most meg tudtam írni a saját naplóbejegyzésem. Már öt óra. Buci és Suzy a konyhába vannak, beszélgetnek. KTM és Csabee alszik. Azt hiszem, mindent leírtam az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban. Ideje aludnom, legalább egy órácskát. Holnap is nehéz nap vár ránk, valószínűleg el kell menni valami gyógyszertárba, mivel sajnos a lakásban nem találtunk fájdalomcsillapítót, már pedig Csabeenak igen nagy szüksége van rá. Persze ez azt jelenti, hogy legalább két embernek a lakásban kell maradni. Reménykedtem, hogy nem kell majd szétválnunk...