Korán reggel felébredtünk. Ami nem csoda, piszok kényelmetlen szállásunk volt. Ráadásul elég hűvös is volt ide lent. Nem is beszélve arról, hogy el akartunk indulni időben. Halványan szűrődött be a fény a pincébe, a szürke, keskeny ablakokon keresztül. Piszkosul fájt az oldalam. Elég hamar rájöttem, az ok nem más, mint hogy éjjel, ráfeküdtem a késtokra, a késsel benne. Morgolódtam magamban egy keveset, majd Buci közölte, ideje indulnunk.
Elpakoltuk a kacatokat az ajtó útjából, majd szép lassan nyitottuk ki a pinceajtót. A lakásban minden rendben volt. Még körül néztem egy kicsit. Láttam a család közös fotóit. Szívbemarkoló érzés... Egy boldog család lakása. Fotók, számlák, egy munkahelyi felmondó levél. Milyen megható... Buci ismét figyelmeztetett, ideje indulni. Nem volt már kedvem megint pakolni. Leborogattam az ajtóhoz tett bútorokat a kanapéról, majd félrehúztam azt. Buci rosszallóan nézett rám. Legyintettem, ugyan már. Lassan kinyitottam a lakásajtót is. Körbe néztem. Kicsit, úgymond, felületesen... Alig, hogy kiléptem a lakásból, Suzy felordított: "VIGYÁZZ!". Sokat nem fogtam fel a dologból, csak azt, hogy valaki fellök. Buci ugrott nekem, mivel a lakásajtó mellett, a ház falánál egy akasztófavirág akart megízlelni. Számomra elég kemény volt a földet érés, Bucinak szerintem kevésbé, de azért hálás vagyok. A hülye zombija elég rendesen megzavarodott, minden esetre megfordult és Suzy felé vette irányát. Buci gyorsan felpattant, majd előkapta a kését. Most valamiért nem akarta a késdobó képességét fitogtatni. Odarohant a már épp, karmolni készülő élőhalott mögé, és hátulról belevágta a kést. Izgi volt, csak nem volt nálam popcorn. A zombi nagy lendülettel fordult meg, a késsel a hátában. A markolatot kitépte Buci kezéből. Ismét új célpont...Én is előrántottam a kést, és épp futni kezdtem volna, mikor a zombi hirtelen térde rogyott. Jé, markolattal ellátott fejű zombi. Suzy sírásban fakadt ki, majd átölelte Bucit, aki halkan beszélt a fülébe, megpróbálta megnyugtatni. Wow, ez szép volt. Suzy ma megmentett minket. Mikor kicsit lenyugodott, ki jött mellém, és elfordult. Buci épp a talpával nyomta földhöz a hulla fejét, majd kirántotta a tőrt. Elég gusztustalan, recsegő, tocsogó hangot adott. Buci kicsit öklendezni is kezdett, de a kis róka bent maradt az odújában, szerencsére.
Gyorsan túl kellett tenni magunkat a traumán. Ideje volt elhagyni a halálfészket, mivel ki tudja, mennyien maradtak még a ház környékén, az esti parádés menekülésünknek hála. Persze indulás előtt, Buci még letolt engem: "Biztos ez is azért jött elő, mert nem voltál képes velem, normálisan szétszedni a barikádunkat, muszáj volt zajt csapni. ". Na persze... Sőt, ha csendkirályt játszol, akkor még egy italra is meghívnak... Mindegy, nem volt kedvem vitát nyitni. Egyenlőre tisztának tűnt, az utca ezen része. Távolabb láttam egy nagyobb gyülekezetet, szóval low profile. Mondtam Bucinak, hogy ugorjunk már vissza a benzinkúthoz egy pillanatra. Ez sem igazán tetszett neki, de elmondtam, hogy nem ártana még egy kis benzin, esetleges támadás esetére - ha már van öngyújtónk és úgy sem dohányzunk. Elértem, amit akartam, indultunk is.
Gyorsan odaértünk, tiszta volt a terep. Minden ugyan úgy állt. A kutas srác, vagy ki a fene, aki magára borította a szekrényt, még aludt. A vértócsa is megalvadt. Mikor már beteltem a csodálatos látvánnyal, inkább utána néztem egy üres benzines kannának. Micsoda szerencse. Az első, ami a kezembe akadt tele volt. Azért beleszagoltam. Benzin, nagyszerű, legalább nem kell megint a kútból sajtolni.
"Mehetünk is." - mondtam Buciéknak.
"És te most azt cipelni akarod?" - kérdezte Buci.
"Annyira nem, hozod helyettem?" - kérdeztem vissza.
Most Buci legyintett, majd sóhajtott egy nagyot. Elindultunk. Olyan furcsa, minden csendes, és a láthatáron nem volt több veszélyforrás. Legalább nem kellett rejtőzködni. Csak mentünk, nézelődtünk. Atya ég, mi történt itt... Sok romos, vagy kiégett épület, összetört, felborult autók, az aszfalton vércseppek. Azóta nem is esett eső, a véres leszámolások bizonyítékait nem mosta el semmi. Aztán megláttunk egy halottat. Fejbe lőtték. Valószínűleg mikor ezt tették vele, már nem volt érte kár. Egyre sűrűbben láttunk valami bizarr holttestet.
Kezdtünk tartani egy esetleges támadástól, annak ellenére, hogy mozgó célpont sehol sem bukkant fel. Aztán sétáltunk tovább, de még mindig semmi. Nagyszerű. Mivel olyan nagy nyugalom volt, gondoltam elkalandozom kicsit. Hát szóltam Bucinak, ideje lenne, ha "venne" az "asszonynak" valami szép ruhát. Megint úgy nézett rám, mintha nem lennék normális. Úgyhogy elmagyaráztam neki, valahogy így: "Igen, tudom, hogy veszélyes, de baszott büdösek vagyunk, és engem zavar. Szerintem titeket is, és a többiek is örülnének pár új cuccnak". Hát, belementek, de Suzy hozzátette, hogy nagyon sietnünk kell. Ja, és azt is kikötötték, hogy hazafelé menet megyünk be egy boltba, ha találunk egyáltalán. Heh, még jó, hogy sikerült beadni nekik azt, hogy a kúttól van egy rövidebb út, amerre egy ruhaüzletet is ismerek. Végig kihalt volt a terep. Egyszer csak megláttam a boltot, amit kigondoltam. Cipő, ruha, kabát, mind ránk vártak. Viszont ahogy közeledtünk a kirakat és az üvegbejárat felé, egyre borzasztóbb látvány fogadott minket.
Mikor odaértünk, már minden világos volt. A kirakaton beszáguldott egy rendőrautó. Teljesen össze volt törve, alatta feküdt pár halott. A bejáratnál egy rendőrhulla. Apokalipszis. A pult mögött egy nő, szintén fejlövéssel. Akár csak a filmekben... most már biztosak voltunk benne, hogy a ragadozó hullák végleges kinyírásában semmi más nem segít, csak az ha elpusztítjuk az agyukat, semmi más nem állítja meg őket.
A boltban mozdulatlan volt minden. Biztos a rendőr segíteni akart a még élőknek, és lelőtte a fertőzötteket, de megsérült, majd meghalt. Odamentem a rendőrhöz, de nem találtam a pisztolyt. Megnéztem a rendőrautót. Fegyver ott sem volt, viszont találtam az első ülés alatt, két tár 9mm-es skulót. Reméltem, jó lesz Csabee pisztolyába, majd bevágtam a táska egyik külső zsebébe. A halott rendőr, ahogy elnéztük, már egy ideje ott lehetett a bejáratnál, szóval nem aggódtunk amiatt, hogy főételként gondol majd ránk. Elkezdtünk keresgélni, legalábbis azok közt a ruhák közt, ami nem volt vérbe áztatva mosás előtt. Bedobtam egy új farmert, egy fekete inget és egy meleg, hosszú ujjú pulcsit a táskámba. Jól kitömtem a málhazsákom. Több nem fért bele, ennyi elég volt. Még gyorsan néztem egy tuti túrabakancsot, meg egy melegebb kabátot. A bakancsot felvettem, és érzékeny búcsút vettem a sportcipőmtől. A kabátot ügyesen felkötöttem a táskámra. Aztán Csabeenak néztem ruhát. Tippem sem volt, hogy akartam mindezt elcipelni, de kerestem egy szatyrot és neki is begyűjtöttem egy melegebb farmert, új pólót, pulcsit és egy bakancsot. Csak reméltem, hogy jól emlékeztem a cipőméretére. A felsőkkel nem volt probléma, szerencsére beugrott a ruhaméret. Ugyanis amikor a sebeiből szedegettük a ruhadarabokat, pont az én kezembe került a méretcímke. Közben Buciék is végeztek a saját és KTM ruháinak összeszedésével. Jól felpakoltuk magunkat, szerencse, hogy már nem voltunk annyira messze a lakástól, ahol KTM és Csabee vártak minket. Készültünk folytatni utunkat, hogy végre hazaérjünk. Max 1 km volt az út a házig, tényleg nem sok, csak attól féltünk, hogy betámadnak minket.
Egy bazinagy zsák a hátamon, tömött szatyor az egyik kezemben és egy teli benzineskanna a másikban. Így akartam megkezdeni az utunk hazáig, de Suzy elszedte tőlem a Csabeenak szánt ruhákat, Buci vitte KTMét. Így egy fokkal jobb volt. Buci ment elől, majd Suzy, végül én. Buci és Suzy ki ért a boltból, mikor én megtorpantam. "Buuu..buu..buuciii" - dadogtam. A rendőr, aki a boltba érkezésünkkor még az ajtóban csicsikált, most pár méterrel arrébb feküdt. Pontosabban, mászott... Vonszolta magát előre, egy hulla felé, s lábai, mintha rongylábak lettek volna, húzta maga után.
"Éhes vagy, te szemét?" - kérdezte Buci. Majd lazán fejbe rúgta a tagot. Elnevettem magam. Buci rám nézett, gonoszan mosolygott, majd elkérte a benzineskannám. Meglocsolgatta kicsit a barátunkat, majd lazán ráejtette az öngyújtót, a kannát pedig visszaadta. A rendetlenség őre, elég gyorsan lángra kapott. "Most már mehetünk!" - mondta Buci. Szóval elindultunk.
Újra kezdhettünk lopódzkodni... amint közeledtünk a végállomásunkhoz, egyre több zombit láttunk. Néha leskelődtem kicsit. Mindegyiknek más-más sérülései voltak. Olyat is láttam, amelyiknek le volt szakadva mind a két karja, de még élt és sétált...Majdnem megtapsoltam (csak szolidaritásból nem tettem). Már közel jártunk a házhoz, amikor mögülünk, morgásokat, hörgéseket hallottunk. A hideg is kirázott, már nyúltam a frissen szerzett kabátomért, hogy felvegyem... De nem volt idő. A közelben volt egy hatalmas, koszos épület. Egy üzem lehetett, raktár, vagy nem is tudom. Egyre több, rosszarcú zombi bukkant fel, az épület nagy, sötét kapujában. A tömeg nagy része lassan tántorgott felénk, de volt pár, amelyik rohant. Hát ideje volt iszkolni. Futottunk, de marha kényelmetlen volt azt a kannát hurcolni, és már az üldözőink is majdnem beértek minket. Szóval megváltam tőle. Gyorsan löttyintettem egy adagot mögénk, majd oda dobtam a kannát is. Előkaptam az öngyújtómat, meggyújtottam és odavágtam a kannához. A tócsa benzin begyulladt, vele együtt a kanna is, amiben bizonyára keletkezett már egy kevés benzingőz, szóval kisebb robbanással hagytuk magunk mögött a sereghajtókat.
Már csak úgy 200m volt hátra, azt futva megtettük. Buci előkapta a sípot, majd megfújta. Pillanatok alatt hallottuk a kapu mögülről a zajokat, ahogy KTM elhúzgálja a konténereket. Kinyitotta a kaput, majd behúztuk a csíkot, mielőtt még az esetlegesen, a sípot meghalló, környéken "járőröző" tetvek, vacsoravendégként megjelennének. Gondolom már nagyon aggódhattak értünk, mivel ahogy beértünk, KTM megölelt. "Csakhogy hazaértetek." - mondta. Nehezebb volt kiszabadulni a karjai közül, mint egy zombi öleléséből. De muszáj volt, mivel vissza kellet tolni a konténereket. Teljesen elérzékenyültem, de nagyot nyeltem, hogy elfojtsam a könnyeket. Bementünk a lakásba. Csabee a kanapén ült, már egész jól tudott mozogni, látszott rajta, nagy kő esett le a szívéről, mikor látta, egészségesen, egyben érkeztünk meg. Úgy délután 2 órakor értünk haza.
Leültünk, elmeséltünk mindent, megmutattuk a szerzett felszerelést, Csabee egyből be is vette a fájdalomcsillapítóját, majd ledőlt a kanapéra, de nem aludt. Körbeültük a kanapéját, és elmeséltük a történteket. Rég beszéltünk ilyen sokat, ilyen könnyedén. Csak úgy jöttek a szavak, azt hiszem, kezdjük megszokni a helyzetünket, annak ellenére, hogy folytonosan gyötör minket. A hosszas beszélgetés után, sorban lezuhanyoztunk. KTM már tegnap fertőtlenítette a fürdőszobát. Felvettük az új ruhákat. Újra kényelmes a bőrömben. Aztán eszembe jutottak a tárak, a zseblámpák is. KTMnek adtam egy zseblámpát, egyet Buci kapott meg, Suzyval közösen. A harmadik nálam maradt. Adtam egy-egy csomag elemet is nekik, majd kiosztottam az öngyújtókat.
"Csabee, hoztam neked is valamit, csak azért, hogy még egyszer ne járj pórul." - mondtam, majd átadtam neki a tárakat.
"Á, de kurva jó, végre! Köszi szépen". - hálálta meg a kedvességet.
Előkapta a pisztolyát a párnája alól, majd vigyorogva tolta be a tárat a helyére. Halk kattanás. Stimmel. Hála égnek. Elég is volt a rossz meglepetésekből, már nem hiányzott semmi rossz mára. Ettem egy konzervet, más nem igazán volt, mivel KTM, sajnos nem tud főzni. Na majd Suzy, vagy Buci megtanítja. Kaja után kezdtem írni a naplóm, és most már hulla fáradt vagyok. Lefekszem. Végre, talán ki tudom magam pihenni. Holnap nyugalomra vágyom...
