Újabb, bevásárlással töltött nap. Bár, azért ma történt végre valami pozitív is. Majdnem meghaltunk, de történt pozitív! Ideje volt...

Ma kivételesen Csabee is eljött velünk. Vagyis, KTM helyett, aki az éjszakai őrség után otthon maradt, és húzta a lóbőrt. Bah. Bezzeg nekem menni kellett! Najó, én akartam menni... Elindultunk reggel nyolc körül, egy kiadós reggeli után (megettük a maradék friss kenyér maradékát. Ami nem volt friss, viszont maradék annál inkább. Kell szerezni valami főzőeszközt, mert elegem van a konzervből! Legalább, ha főtt konzerv lenne...) Holnaptól jöhet a tartós kenyér, ha nem szerzünk valahonnan gázt. Meg élesztőt. Ja, az is megromlott már mind.

Maradtunk a szokásos, kertek alatt bujkáló úton. A boltig nem is történt semmi baj. Ugyan kicsit többen voltak az utcán a szokásosnál, de szerencsére nem fújt a szél. Észrevétlen bejutottunk a boltba, végigjártuk a szokásos procedúrát. Kivont késsel sorról-sorra, ellenőrizve, biztonságban vagyunk-e. A bolt kitartóan üres volt. Összeszedegettem mindent, amit kellett, vagyis rizst, krumplit, hagymát (némelyik már kezdett büdösödni, azokat kidobáltuk.) Egy zsák megtelt zöldséggel, másik gyümölccsel. Sajna az alma nem volt az igazi, imádom a boltokat. Komolyan, miért nem tudnak felhalmozni frissen szedett almát? Miért kell raktári tavalyit? Igazán nem értem, miért nem gondolnak arra, hogyha kitör egy apokalipszis, akkor a túlélőknek minél frissebb gyümölcs kell? Ami kitart, mondjuk tavaszig, és nem rohad ránk három nap múlva. Mindegy, ez van... Sokat nem vittünk, mert fölösleges lett volna. Egy zsáknyi konzerv rám maradt. Majd megszakadtam, de elég sokat sikerült begyűjteni. Húsunk lesz, paradicsom, meg egy csomó készkaja is van. Mondjuk, eddig is ilyet ettünk. Gázpalackot akarok, most! Felvetettem az ötletet. Cob és Csabee elismerően hümmögött. Megcsináljuk? Naná...

A hazaút már nem volt annyira békés, a hülye konzervek csörögtek a zsákomban. Szerencsére nem támadtak nekünk, de jóval nagyobb kerülővel kelett mennünk. A kertekben valamiért nem találtunk zombit. Megint. Nem értem. Mondanám, hogy irtóznak a fűtől, de nem lenne igaz, mert láttam már zombit füvön. Fura, bár nekünk jó. Kell egy távcső is... Aztán három hetet a tetőn töltök majd, remélhetőleg mindent sikerült majd megtudni róluk. Na, persze... Aztán jön egy mesterlövészzombi. Eddig fegyvert még nem láttunk náluk. Még egy széklábat sem... Mondjuk, ez is mázli. Hazaérve átadtuk a cuccokat Suzynak, és KTMnek, elmeséltük, mire készülünk, aztán újra útnak indultunk. A közeli benzinkúton csak találunk gázpalackot.

Cob vezette a csapatot, árkon meg bokron át. Meg egy rakat hülye tüskés szerencsétlenségen át. Annyira örültem neki, de komolyan... Viszont aggódva néztem az utcákon kószálókat. Nem voltak annyira sokan. De csak ahhoz viszonyítva, hogy mennyien lehettek volna...Szóval, sokan voltak. Elkezdtem pedzegetni a skacoknak, hogy jöjjünk vissza inkább majd novemberben. Talán akkor fogy a létszám. Rám se bagóztak. Megvontam a vállam, mentünk tovább. Szerencsére épen odaértünk a kúthoz. A téren viszonylagos kihaltság volt, ketten támolyogtak. Csabee kibiztosította a stukkert, mi meg lefogtuk a kezét. Nem baj, ha egyelőre nem kezdünk el puffogtatni. Cobbal előhúztuk a kést, odalopakodtunk a közelebbi háta mögé. Cobbal szinte egy időben vágtuk bele a kést a hátába. Felhörrent, majd, ahogy továbbhatolt a penge, összeesett, majd meghalt. Immáron végleg. Kihúztam a vérest kést, és elkezdtem nézelődni a másik után. Ami eltűnt. A következő pillanatban fegyver dörrent, valahol a hátam mögött. A zombi, mázlinkra egy, ami gyorsan fut, megtorpant, talán ha két méterrel Cob mögött. Csabee az utcán térdelt, kezében a pisztoly. Egy pillanatig tétovázott, célzott, és lőtt újra, aztán újra. A negyedik lövés talált, hátrarándult a feje, majd összeesett.

Megtöröltem a verejtékező homlokom. Még van tíz golyónk. Gratulálva integetem Csabee felé. Egész jól céloz. Egész jól megmentett minket. Még jó, hogy mind talált, és nem minket talált el...

Átkutattuk a kutat. Végül hátul sikerült megtalálni a gázpalackokat. Három bazinagy, hasonlóan nehezet kigörgettünk a betonra. Vagyis nem volt bazinagy: csak épp akkora, mint a többi. És hangos, jó hangos... Tippem sem volt, hogy jutunk vele haza a zombiktól nyüzsgő utcán. Főleg, hogy ügye a kertek alatt sem tudunk nagyon menni. Cobnak eszébe jutott egy sikátor, amivel átvághatunk az út egy részén, de utána meg nem marad más, csak az utca, vagy fel kerülővel a domboldalra. Be a lakótelepre, ahol laktunk... Az sem éppen egy biztonságos hely. Viszont a palack kell. Lassan hideg lesz, és elegünk van a konzervből. Elindultunk.

Az út első felét sikerült megcsinálni, viszonylag konfliktus nélkül. Egy zombit megöltünk, késsel, csendben. Mázlink volt, nem vett észre minket. Mi éreztük a szagát - bár ne tettük volna... - Ő nem érezte a mienket, szóval kés a tarkóban, kés a gerincben, és meghalt. Aztán kiértünk az utcára. Legalább harminc, ha nem kicsit több zombi, és van kétszáz méter választott el minket a biztonságtól. Najó, több. Több zombi. Itt hagyjuk a palackokat? Nem... KItértünk oldalra, és elindultunk, amilyen halkan csak lehet. Persze semmit sem ért... Elindultak utánunk. Szerencsére csak lassan, de azért gyorsabban, mint ahogy mi a palackkal tudunk haladni. Futottunk. Aztán rohantunk. Mögöttünk egy horda. Csabee hirtelen megfordult, majd ránkordított, hogy fussunk. KTM közben résnyire nyitotta az ajtót, készen arra, hogy kitárja, ha a közelben leszünk. Hátrafordultam, s néztem, Csabee mit csinál. Éppen orbitálist rúgott a palackba, mire az lassú tempóban megindult a közelgők felé. Aztán Csabee is elkezdett rohanni, mint a hülye. Majd, nem sokkal távolabb tőlünk megállt, kibiztosította a pisztolyt, majd nekiállt célozni. Ráordítottam, hogy mi a szart csinál? Nem válaszolt, csak tüzelt. A golyó gellert kapott a palackról, de szerencsére nem talált el senkit. A következő sem, majd az azután sem. Nem értettem, mit csinál. Közben a zombik egyre közelebb értek, mire Csabee álomgyorsan tárat cserélt. (Mégis volt értelme, hogy egész nap a hülye fegyvert buzerálta...)  Majd lőtt. Hirtelen megértettem, mit akar. Vagyis, láttam az eredményt. Előtte a szelepet, mire kitódult a gáz, lángrakapott. Aztán a következő pillanatban éreztem, ahogy repülök, majd kemény landolás következett. Feltápászkodtam. Az utca elején, ahol a palack volt, most egy füstölgő kráter volt. Zombik sehol. Csupán vér, karok, égő testek. Meg bűz. Azt hiszem, holnap szobafogság... Vagy utána is? Mindegy, előre a főtt kajáért!  Begurítottuk a palackokat, körbeörvendeztük a Csabeet. Maradt még öt töltényünk, meg egy üres tárunk.

Miután elbarikádoztuk magunkat, vagyis a kaput, begurítottuk az egyik palackot a sufniba, a másikat a konyhába. Majd megkezdődött az izgalmas szerelés. Összeraktuk, aztán megkezdődött a szaglászás, hogy érzünk gázszagot, vagy nem érzünk gázszagot. KTM felvetette, gyújtsunk gyufát, rakjuk a csőhöz, és kiderül, folyik-e, vagy sem. Lehurrogtuk. Végül Suzy oldotta meg a dolgot. Hozott tusfürdőt, felhabosította egy kis vízzel, majd bekente vele a csövet. Nem buborékozott, szóval begyújtottuk a lángot. Égett! És mi nem robbantunk fel. Együtt, élvezettel néztük a gázlángot. Egy apró kis ünnep a keserű, küzdelmes életben. Néztük a kék lángot. És örültünk, hogy élünk. Csak mélyen, az az apró kis fájó érzés ne lenne. Mi történt a többiekkel? Hol vannak a szeretteink? Élnek még...?