Este van megint. Én meg bűzlök az egész napos takarítás után. És nyűgös vagyok, mert alig aludtam valamit az éjjel. Hja, öregszem...

Hajnali fél háromig őrködtünk Cobbal. Szerencsére nem történt semmi. Az ég világon semmi. Odalenn, az utcán a megszokott mozgás csupán. Pár kósza lélek az éjszakában. Már amennyire ki tudtam venni a, ugyan már dagadó hold fényében. Egy hét, és telihold lesz... Nagyon vártam már a sötét éjszakák után. Viszont meg volt az ára a fénynek. Belopakodott a lakásba a hideg, s odakinn is borzongató szél szaladt a házak között. A zombik vajon nem fáznak? Kíváncsi leszek, már persze ha megérem, mit csinálnak majd télen? Elvégre, amennyire néztem, ők is csak élő szervezetek. Vér van az ereikben, idegek mozgatják őket. Legalábbis azt hiszem... Igazából, abszolút nem vagyok biztos benne. Csupán a távoli megfigyelések alapján gondolom. Ahogy pár egyedet sikerült megfigyelni, s némelyik emberi reflexeket, emlékeket mutatott. De hogyan bírják majd a hideget, arról elképzelésem sincs. Kiderül. Ha mázlink lesz, megfagy az összes. Sajnos biztos vagyok benne, hogy nem lesz ekkora mázlink... Mindenesetre érdeklődéssel várom a téli hónapokat.

Rátérve a mai eseményekre. Igazából semmi extra... Pakoltunk. Suvickoltunk. Én meg rohangáltam lakásról lakásra, mint a hülye, és igyekeztem beleltározni mindent, ami csak használhatónak tűnik. Nem volt valami sok. Edények, lábasok igen, volt ragasztó, szerszámok (ennek külön örültem). Ruhák, sok féle színben, méretben, és minőségben is. Azokat nem túrtuk át, csupán összehordtuk egy halomba mindet. Majd szánunk rá valamikor pár órát, és mindenki kiválogatja, mi kell neki. Bár a többit sem árt elrakni. Egyelőre nincs utánpótlás... Persze kapásból eszembe jutott Verne: A rejtelmes sziget könyve. Építünk majd kálómalmot, aztán csinálhatjuk magunkat majd a jó kis posztóanyagot. Kéne szappan. Meg egy malom. Meg juhok, vagy valami hasonló. Ööö, meg fennsík. Ja, meg szaktudás. Az nincs. Azt hiszem, most jött el az a pont, hogy letegyek az ötletről... Egyelőre. Hehe...

Nagyrészt a második emeletet rendbe raktuk. Nagyrészt alatt azt értem, hogy eltűntek a bűzölgő tányérok, némi egyéb mocsok. A szagok sokkal kevésbé voltak már gyomorforgatóak. Cob látott a közelben egy építkezést, és ígért nekem egy zsák meszet, aminek örültem. Kellemes érzés lesz a táskámban tudni a dinamitot, tudván, hogy bármikor egy utcányi zombit el lehet vele füstölni... Reméljük még nem olvadt ki a táskában a cucc, és nem szállt el a ház. Kicsit féltem, mi lesz, ha esetleg mások bejutnak a házba, és pusztán kíváncsiságból megnézik, mi az. Ne adj isten kiolvad, és meglötyögtetik... Mondjuk azt idáig hallanánk. Bár, az is igaz, hogy semmi garancia nincs arra, hogy tényleg nitroglicerin van az üvegcse alján. Ügye én hűtés helyett felforraltam az anyagot, és könnyen lehet, hogy csak valami kenőce maradt az egészből, ami maximum egy kicsit megmarja a bőrét annak, akire ráloccsantom. Az meg ciki lesz... Meglátjuk. Gyanítom senkisem csalódna bennem hatalmasat, ha ne adj isten, nem robban fel mégse. Mindenesetre, csak így magamnak megjegyeztem: ne éles helyzetben próbáljuk ki az elsőt...

Egy kicsit még mindig érzem a csuklómat a tegnapi lövöldözés után. Csabee megnyugtatott, hogyha bénább lettem volna, akkor ledarálja az ujjamat. Kezdem átgondolni a lőfegyverek iránt érzett (mondjuk erősen jelenlegi) vonzódásomat. Lelki szemeim előtt felrémlett Rambo, ahogy a robbanós nyílvesszővel irdalja az ellent. Na, az már valami! Bár, egy kétkezes kardot is elfogadnék. Aratni azzal is lehet. Hátrány: csak közelről. Még nagyobb hátrány: zombi megesz... Inkább koncentrálok a holnapi költözködés folytatására. Azt éljük túl, aztán jöhet a többi extra...